Ugrás a tartalomra

"Hasznos és keresett" szakmákat szereztek meg az Andrássy diákjai

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. június 06. kedd 15:45
Több mint nyolcvanan vehették át ünnepélyes keretek között szakmai bizonyítványaikat kedden a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikumban.
Fotók: Mocsári László

Gépgyártástechnológiai technikus, mechatronikai technikus, CAD-CAM informatikus és gyártósori gépbeállító szakmai bizonyítványokat adtak át az Andrássyban, ahol a 2022-23-as tanévben szakképesítést, illetve szakmát szerzett tanulókat ünnepelték.

Az esemény fontosságát mutatja, hogy a diákok és pedagógusok mellett jelen volt a BOKIK oktatási és képzési szakigazgatója, Tóth Ádám, valamint olyan gazdálkodó szervezetek képviselői is, mint a Bosch, a MOL Petrolkémia, a Dinas Kft., a Hell Energy Magyarország, a Kovács Kft., a Mr. Minden Group Kft., valamint a Rehab-Észak Kft.

A végzősöket az intézmény igazgatója köszöntötte. Tátrai István József gratulált a tanulóknak első szakmájuk megszerzéséhez. Azt mondta, kiváló teljesítményt nyújtottak a fiatalok, pedig a magas követelményeket az is bizonyítja, hogy 88-ból végül 83-an kapnak most bizonyítványt.

- Az iskolában a vizsgakövetelményeket komolyan vesszük, csak a megfelelő teljesítményt nyújtó diákok szerezhetik meg a szakmát - mutatott rá.

Úgy fogalmazott, érdemes volt végigküzdeni a tanéveket, mert a munkaerőpiacon "jól eladható, hasznos és keresett" szakmákat szereztek meg.

Hozzátette, a felsőoktatásban továbbtanulók is jól járnak a szakma megszerzésével, hiszen már az Andrássyban olyan gyakorlati képesség birtokába jutottak, amit a felsőoktatás nem feltétlenül biztosít, viszont kiegészíti az itt tanultakat.

Arra is felhívta a figyelmet az igazgató, hogy az ünnepségen megjelent cégek munka- és karrierlehetőséget kínálnak a fiatalok számára, akik az oklevelek átvételét követően kötetlenül beszélgethettek, tájékozódhattak a vállalatok képviselőinél. Az igazgató biztatott is mindenkit, hogy éljenek a lehetőséggel, és minél több cég ajánlatát ismerjék meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!