Ugrás a tartalomra

A hétköznapok tapasztalatait viszik a döntéshozók elé

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2024. május 22. szerda 13:19
Két vármegyéből érkeztek a család-és gyermekjóléti szolgáltatásokról és a gyermekek átmeneti gondozásáról szóló konferenciára.
Fotók: Mocsári László

A városháza dísztermében tartott szerda délelőtti konferenciának a célja, hogy a szakma hangját meghallják a terület jogszabályait alkotó hatóságnál: megvitatják a tapasztalatokat, összegeznek, véleményt alkotnak, ezt pedig tolmácsolják a vonatkozó minisztérium felé.

- A család-és gyermekjóléti szolgáltatások és a gyermekek átmeneti gondozása területén az intézményünk már két évtizede lát el módszertani feladatokat. Ennek keretében olyan szakmai napokat is szervezünk, ahol a területen működő szolgáltatókat hívjuk meg – beszélt a rendezvényről Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) igazgatója.

- Olyan témákat próbálunk feldolgozni, amik érintik a fent említett területeket. Nagyon sokrétű tevékenységről van szó, ritka, amikor ilyen széles plénum előtt tartunk tanácskozást. Legtöbbször kisebb létszámú szakmai műhelyek keretében dolgozunk.

Az igazgató kifejtette, hogy a támogató rendszer elsődleges feladata, hogy észrevételeket jelezzen az irányító hatóság felé, beszámoljon a szakmai változásokról, a fejlesztések irányvonalainak meghatározásáról.

Gúr Péter Attila szerint az elmúlt húsz évben sikerült módosításokat eszközölni, de sok szakmai kérdés megválaszolatlan maradt.

- Úgy érzem, fontos az a tevékenység, amit végezhetünk a konzorcium tagjaként: a szociális alap szakosított ellátás és a gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátások közösen dolgoznak Heves vármegyével együtt. A személyes kapcsolatokon túl abban is hatékonyabb lehet ez az ellátási rendszer, hogy a területek közelebb kerülhetnek egymáshoz, a látókörünk szélesedhet – hangsúlyozta a mostani esemény kapcsán a MESZEGYI igazgatója.

- Olyan súlyos, sokrétű helyzetekkel állunk szemben a munkánk során, hogy elengedhetetlen a szolgáltató szektorok együttműködése. Úgy gondolom, a városunk elmúlt éveiből erre számos pozitív példát lehet említeni.

Olyan területen dolgozunk, amit nem lehet pótolni, és talán most még nagyobb igény van rá, mint húsz évvel ezelőtt

– fogalmazott Gúr Péter Attila.

Az eseményen a várost Varga Andrea Klára alpolgármester képviselte, aki szerint sokkal magasabb társadalmi elismertségre lenne szükség ahhoz, hogy a család-és gyermekjóléti területen dolgozók azt érezzék, megbecsülik a munkájukat.

- Nagyon fontosnak gondolok minden olyan fórumot, ahol hírt lehet arról adni, milyen szintű szakmai munka zajlik az említett területeken. Úgy vélem, több párbeszédre van szükség a szakma és a döntéshozók között.

Arra teszek vállalást, hogy városvezetőként minden feltételt biztosítok arra, hogy megfelelő fórumot teremtsünk a munkavállalók érdekképviseletének. Erről már egyeztettünk a szakszervezetek és a Közalkalmazotti Tanács képviselőivel is

– mondta Varga Andrea Klára.

A városháza dísztermében tartott konferenciának nagyjából száz résztvevője volt, akik két vármegye – Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves – tizenhat járásából érkeztek az eseményre.

Négy témában tartottak előadást.

  • Tasi Zsuzsanna, a MESZEGYI - Fogyatékosságügyi tanácsadója beszélt arról, hogy milyen a fogyatékosságügyi tanácsadás a gyakorlatban.

  • Elek Gabriella intézményvezető bemutatta a Lórántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthona és a Vissi Református Átmeneti Anyaotthon hétköznapjait.

  • Csánits-Macsuga Melinda a helyi kormányhivatal Gyámügyi Osztályának osztályvezetője ismertette a gyámhatósági eljárásokkal kapcsolatos tapasztalatait.

  • Földessy Judit, a Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi igazgatója pedig helyzetképet adott vármegyénk Gyermekvédelmi Szakellátásának munkájáról.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!