Ugrás a tartalomra

Még januárban bemutatja a TV2 az Elkxrtukat 

hvg.hu
Utoljára módosítva
2022. január 05. szerda 15:02
Bár hivatalos közlemény nem érkezett, a TV2 Sajtószobájának műsortervéből kiderül, hogy január 23-án 21:20-kor vetíti a csatorna a Keith English által rendezett, az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai zavargásokról készült „politikai krimit”.
Fotó: hvg.hu

Az Elkxrtukról a legtöbbeknek nem annyira a rendező, inkább a kormányközeli producere, Kálomista Gábor ugrik be, aki a mozibemutató körül többször cenzúrát kiáltott, de ennek ellenére vagy pont ezért a tavalyi év legnézettebb magyar mozifilmje lett. Igaz, több középiskolában kötelezővé tették a diákoknak a megtekintését, az agrárkamara elnöke pedig kibérelt egy mozit, hogy a kollégái láthassák.

A Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, valamint Hann Endrét démonizáló kurzusfilmről, amelynek 800 millió forint körüli költségvetése Kálomista Gábor szerint nagyrészt „adományokból” állt össze (tehát nem a Nemzeti Filmintézet támogatta), itt írt a hvg.hu. Az összes megyei lap viszont a Magyar Nemzet kritikáját mutatta be az olvasóinak. 

Most már nem kell mozit bérelni, egyszerűen csak be kell kapcsolni a televíziót január 23-án este, és bárki megtekintheti, mi történt az alkotók szerint 2006 őszén Magyarországon – írja a kormánykritikus portál. 

További hírek

Olvasnivaló