Új otthonba költöznek a diósgyőri férfi kézilabdázók: a Miskolci Herman Ottó Gimnázium toranterme helyett tavasszal már a népkerti Generali Arénában fogadja ellenfeleit a jelenleg bajnokság második helyén álló piros-fehér gárda.
És máris egy rangadóval nyitják a 2023-as szezont, ugyanis február 25-én, szombaton délután 5 órakor a tabellát vezető Mezőkövesdi KC látogat a közvetlen üldöző otthonába. A mérkőzésen akár a bajnoki címért zajló versenyfutás is komoly fordulatot vehet.
A 2021-ben újjáalakult DVTK férfi kézilabdacsapata a megyei bajnoki cím megszerzése után újoncként villámrajtot vett az NB II. Észak-keleti csoportjában, és tíz győzelemmel a második helyen telelt. A fantasztikusan sikerült ősz után azonban nem dőltek hátra a piros-fehérek, és már az újév első napjaiban elkezdték az intenzív felkészülést. A csapat vezetőedzője, Molnár András a klubhonlapnak azt mondta, jó úton járnak.
- Az utolsó felkészülési mérkőzésen egészen jó arcát mutatta a csapat a komoly játékerőt képviselő Acélváros ellen. Nem dőlünk azonban hátra, tesszük a dolgunkat, készülünk tovább. Mindenki nagy érdeklődéssel várja már a bajnokság indulását, hét kemény hetet dolgoztunk január első napjaitól - mondta.
A célok kapcsán egyértelműen fogalmazott: érmet szeretnének, lehetőleg minél fényesebbet.
- A legfontosabb azonban az, hogy nyugalom van a csapat körül. Kulcsfontosságú, hogy ez a kiegyensúlyozott közeg megmaradjon - mutatott rá.
A DVTK a DEAC otthonában kezdi a bajnokság tavaszi felét most vasárnap, majd az első hazai meccsen, február 25-én érkeznek a mezőkövesdiek.
- A tudatalattijába mindenkinek benne van már a borsodi rangadó, de most még a DEAC ellen készülünk, mert mindig csak hétről hétre gondolkodunk előre. Az a legfontosabb, hogy nyerni tudjunk Debrecenben. Az abszolút bajnokesélyes Mezőkövesd ellen igyekszünk majd mindent megtenni, és kiadni magunkból a maximumot, vagy annál is többet, amiben a szurkolók is nagy segítségünkre lehetnek - hangsúlyozta a vezetőedző.
A csapat egyik kulcsjátékosa, Pócs Kristóf a Debrecen elleni felkészülési mérkőzésen megsérült, az ő visszatérése egyelőre kérdéses.
Az NB II. Észak-keleti csoport egyik éllovasának edzései és bajnoki találkozói mellett az utánpótláscsapatok is az új otthonban készülhetnek idén.
A szezon hátralevő részében továbbra is ingyenesen látogathatók a hazai mérkőzések.
A tavaszi menetrend:
12. forduló, február 19., 16:00 - DEAC II. - DVTK
13. forduló, február 25., 17:00 - DVTK - Mezőkövesdi KC
14. forduló, március 5., 15:00 - Újfehértó Kállósemjén SE - DVTK
15. forduló, március 18., 17:00 - DVTK - Balmazújvárosi KK
16. forduló, március 25., 18:00 - Kazincbarcikai KSE - DVTK
17. forduló, április 1., 17:00 - DVTK - Tiszavasvári SE
18. forduló, április 15., 17:00 - Nyírbátor SC - DVTK
19. forduló, április 22., 17:00 - DVTK - Hajduböszörményi TE
20. forduló, május 6., 17:00 - Fehérgyarmati VSE - DVTK
21. forduló, május 20., 17:00 - DVTK - Acélváros
22. forduló, május 27., 18:00 - Kisvárdai KC - DVTK.