– Miskolc rendkívül gazdag turisztikáját erősítik fürdőink. Tavaly nyáron, a koronavírus-járvány kellős közepén csatlakozott az európai hírű miskolctapolcai barlangfürdőhöz az Ellipsum – idézte fel a nyitást övező nehézségeket Badány Lajos alpolgármester azon a múlt hétfői sajtótájékoztatón, melyen az újjáéledő fürdő részéről azt is bemutatták, milyen óriásplakátokkal, rádióreklámokkal, Facebook- és Instagram-hirdetésekkel vágnak neki az előttük álló szezonnak. Ekkor szembesülhettünk azzal is, hogy mindebben a marketingszakemberek hathatós szerepet szánnak Péter Szabó Szilviának…
Lapunk a február elején átmenetileg bezárt élményfürdő háttérmunkálatairól már kimerítően beszámolt: akkor Németh Judit, az Ellipsumot üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője hosszasan ecsetelte, pontosan milyen jellegű felújításokba kellett belevágniuk. A munkálatok befejezésére akkor megjelölt április közepi határidőt végül tartani tudták.
A hőn áhított húsvéti hosszúhétvége pedig el is érkezett: napközben – mint azt korábbi cikkünkben már taglaltuk – kevés, az Ellipsumban fellelhető személy és tárgy maradt szárazon... A szervezők csakugyan mindent elkövettek, hogy kicsik és nagyok, családok és idősek méltó módon vehessék ismételten birtokba a komplexumot.
– A reklámfilmek forgatása és a fotózás nagyon izgalmas nap volt. Elfáradtunk, de igencsak élveztem. Különösen azt, amikor kizárólag én voltam a medencékben – árulta el múlt heti megkeresésünkkor Péter Szabó Szilvia. A miskolci közönség előtt fellépő énekesnő szerint ha egy vállalat felkér egy előadót, hogy képviseljen egy márkát, az mindig egyfajta bizalmat feltételez iránta.
Szilvia – saját bevallása szerint – vizes és intim miliőre szabott repertoárjában jól ismert dalok csendültek fel, mindezt egy szál akusztikus gitár kíséretében, így a korábban nekünk elmondott szavai igazolhatóan összecsengtek a most prezentált bensőséges hangvételével: