Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Tengeralattjáró fusiban

Szántó István
Utoljára módosítva
2022. április 30. szombat 07:57

Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg. A kamerám optikája és a teleobjektív közé kerestem egy adapter gyűrűt. A szaki előkapott egy olajos tolómércét, körbegusztálta és máris elővarázsolta. Emlékszem, a nyolcvanas évek elején a miskolci rendőrök egy mobil Kojak kéklámpára áhítottak. Végül egyetlen minta alapján a Vasgyárban jobbat, szebbet csináltak, mint amilyet a kormányőrök használtak.

A város kohászata és a gépgyár óriási szellemi-, szakmai potenciállal rendelkezett. Az itt dolgozók zöme generációkon át sajátította el a fémmegmunkálás technikáját, technológiáját. Egy űrhajót is összeraktak volna, ha leszólnak a titkárságról. Nem véletlenül álmodoztak a rendszerváltás küszöbén is egy miskolci autógyárról, legalább egy összeszerelő üzemről. Csak úgy, közvélemény-kutatás céljából sokáig gusztálhattunk is egy Zaporozsec mintájára készült tesztautót a gépgyár előtt.

Nos, a gyár titkárságáról végül egy Szputnyikot sem rendeltek. E helyett szinte évtizedeken át gyárttattak míves kést, tőrt, kardot vagy klopfolót. Gergely András, a valamikori kombinált acélmű egykori vezetője, a gyár történelmének élő lexikonja mesélte, fokost és sétapálcát is készítettek. 

Az ilyen ajándékba szánt tárgyakat az úgynevezett kertészalsó melletti tanműhelyben, hivatalosan, de úgynevezett fusiban csinálták. Boros Árpád, a kohászat gazdasági igazgatója természetesen tudott erről a tevékenységről, sőt kimutatást is vezettek, kinek, mikor, milyen speciális ajándékot adnak. A szúrószerszámok díszes tokjait a bőrüzemben gyártották, ott ahol a kohászat munkavédelmi eszközeit készítették. Még jól is jött, hogy az öntödében viselt nagy bőrkötények maradékát az utolsó négyzetcentiméterig hasznosíthatták. A maradékból csodálatos, selyembéléses díszdobozok, tőr- esetleg pisztolytokok lettek a mesterek keze munkájával.

Rákérdeztem, miként döntötték el, hogy a kohászat illusztris vendégei krómozott szalonnasütő nyársat vagy kardot kapnak. Nos, nem véletlenül készítettek csillivilli rántotthús-klopfolókat, elvégre a hölgyeknek csak nem adhattak szuvenírként vadásztőrt. Hozzátette, ez a konyhai szerszám annyira csicsás volt, hogy máig is kétli, hogy ezt valaki a konyhafiókba tette. A dobozán rajta volt az LKM és a gyár alapításának az évszáma. Így ezeket akár a kombinált szekrény vitrinjébe s kitehették.

Mivel szigorú számadás mellett zajlottak az ajándékozások, a levéltárban akár az is megnézhető, melyik miniszter, államtitkár vagy külföldi üzleti partner mikor, mit kapott. Aki ismeri a gazdasági igazgató habitusát, nem is lehet kétsége e felől. Egyébként a mindenkori vezérigazgató döntötte el, hogy kinek mit adjanak repiajándékként. Rangtól, beosztástól függően állami rendeletek szabályozták az ilyen meglepetések összeghatárát. Hiába fusiban készültek a szuvenírek, csak be kellett ezeket árazni.

Ma már az sem titok, hogy bizonyos szervek és hivatalok vezetői is innen rendeltek ilyen mestermunkának számító szuveníreket. Így aztán elmondható, a nyomtató lónak itt sem lehetett bekötni a száját, a fusiban dolgozók maguknak is csináltak késkészleteket, és a svájci bicskáknál jobb és ötletesebb vágószerszámokat. Megesett, hogy a főnökségnek is megtetszettek az alulról jövő kezdeményezések és újabb kreációk is felkerülhettek a repilistára.

Különben akik ismerték az ott szorgoskodó mestereket, mint jómagam, is elhiszik róluk, hogy akár egy tengeralattjárót is összeeszkábáltak volna. Díszdobozba, selyem párnára.
Kár, hogy nem rendeltek ilyet tőlük.

További hírek

Olvasnivaló