Ugrás a tartalomra

Jogsi nélkül okozott súlyos balesetet a Pesti úton, majd angolosan távozott a helyszínről

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. augusztus 15. vasárnap 18:43
A frontális ütközés következtében a vétlen járműben mindenki megsérült, de az elkövető utastársai sem úszták meg ép bőrrel, ő ennek ellenére is korrektnek tartotta segítségnyújtás nélkül elhagyni a helyszínt.
Fotó: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves miskolci férfival szemben - írja vasárnapi közleményében a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

- A nyomozás adatai szerint a férfi egy általa vezetett autóval augusztus 13-án 21 óra 30 perc körül a Miskolc, Pesti úton áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és frontálisan ütközött egy szembejövő másik járművel. Mindkét autóban hárman-hárman utaztak, akik közül ketten súlyos, míg a többiek könnyebb sérülést szenvedtek. Az ütközést követően a balesetet okozó férfi a helyszínről segítségnyújtás nélkül eltávozott, akit a rendőrök néhány óra múlva a lakásáról állítottak elő - részletezi Janasóczki Attila.

A gyanúsított vezetői engedélyét korábban már bevonták, így engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is indítottak vele szemben - tette hozzá.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!