Ünnepélyes keretek között adták át a fiatal alkotók és tanáraik a képeket Miskolc alpolgármesterének, Varga Andreának és Veres Pál polgármesternek a városháza tárgyalójában.
- Nekem különösen jól esett a kép bal felső sarkában lévő épületet látni – mondta a gyerekeknek nevetve Veres Pál, utalva arra, hogy a Földes Ferenc Gimnázium épülete is helyet kapott a gyerekek alkotásán.
- Szerettünk volna egy olyan képet ajándékozni az iskola és a diákok nevében, amely Miskolc emblematikus épületeit, hangulatait jelenti meg – mondja Szunyogh Szilvia, a Herman Ottó Általános Iskola Munkácsyról elnevezett művészeti tagiskolájának tanára.
Két kép, négy alkotó
- Miskolc jellegzeteségeit szerettük volna ábrázolni. Mancsot azért volt jó lefesteni, mert nagyon szeretem az állatokat - mondja Herman Zsófia 7. osztályos, a kép alkotóinak egyike. - Közösen dolgoztunk, például én festettem a Herman Ottó Múzeumot – erről Kiss Elena Maja 7. osztályos tanuló beszélt. Kozák Flóra kedvence is a Mancs szobor, a madarak és többek között a kilátó. Almási Kitti 6. osztályos keze munkáját dicsérik a kép növényei – ami szerinte azt is megmutatja, hogy Miskolc zöld város – és a festményen helyet kapott a miskolci béka is.
- Gondolkodtunk rajta, hogy jó lenne az irodában ilyen színes képeket látni, hiszen sokféle delegáció fordul meg itt – mondta Veres Pál.
Az akril technikával vászonra készült a festmények mostantól a városháza falát díszítik, az iskola pedig szeretne ebből hagyományt teremteni, így lehet, hogy jövő karácsonyra is meglepik majd hasonló alkotással a várost.