Ugrás a tartalomra

„Zakóban" küldték haza a Békéscsabát

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. január 20. csütörtök 09:23
Kiütéses vereséget mért a vendég Békéscsabára a DVTK labdarúgócsapata a szerdai felkészülési mérkőzésen a DVTK Stadionban.
Parai Roland képgalériája

A 21. percben szerezték meg a vezetést a piros-fehérek, a nemrégiben igazolt Lucas szerzet labdát az ellenfél 16-osa előterében, Könyves Norberthez passzolt, aki ziccerben 14 méterről a léc alá lőtt (1-0).  Mindössze a 43. percig kellett várni az újabb hazai találatra: Hegedűs tért ölelő indítását a bal oldalon Bárdos játszotta meg, Molnárnak passzolt, aki a második hullámban érkező Lucast kereste. A téli igazolás olyan mozdulattal vette át a labdát, hogy azzal becsapta az előtte álló védőt, és egyből ziccerbe került. Lövése a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba (2-0). Szinte azonnal sikerült tovább növelni az előnyt: a ráadás 1. percében szögletet rúghatott a Diósgyőr, Molnár beadása után Hegedűs lőtt távolról, amit Winter még ki tudott ütni, ám az ötös előterében álló Eperjesi Gábor elé, aki egyből felismerte a helyzetet, és a kapuba emelt (3-0).

A második félidőben négyre növelte góljai számát a DVTK: Polgár indította a védők között Jurek Gábort, aki visszavette a labdát, és jobbról ballal kilőtt a kapu jobb oldalát (4-0).

A 74. percben aztán sikerült szépíteniük a lila-fehéreknek: egy gyors vendégtámadás végén Nikola Pantovic lőtt a diósgyőri kapuba (4-1).

Több találat már nem született a mérkőzésen, maradt a 4-1-es hazai siker.

Felkészülési mérkőzés, eredmény:

Diósgyőri VTK - Békéscsaba 1912 Előre 4-1 (3-0)
Miskolc, DVTK Stadion, 117 néző. Játékvezető: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Berényi Ákos).
DVTK: Danilović - Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári Cs. - Németh M., Lucas, Oláh B., Molnár G., Bárdos - Kocsis D., Könyves N. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Békéscsaba: Winter - Hodoniczki, Albert I., Nagy S., Bor D. - Király P. Szabó P. - Varga Sz., Ilyés T., Pantović - Lukács R. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Csere: Bárdos helyett Bokros Sz., Németh M. helyett Jurek, Oláh B. helyett Zsolnai, Kocsis D. helyett Horváth Z., Winter helyett Czinanó Á., Nagy S. helyett Puskás G. és Bor helyett Szabó Cs. mind a szünetben, Danilović helyett Borsos, Eperjesi helyett Polgár, Hegesdűs helyett Karan, Szatmári helyett Szűcs K., Lucas helyett Zsemlye, Molnár G. helyett Bertus, Könyves helyett Hornyák a 60., Lukács R. helydett Váradi, Szabó P. helyett varga T. és Varga Sz. helyett Zvara L. a 65. percben.
Sárga lap: Lukács R. az 53. percben.
Gólszerző: Könyves (1-0) a 21., Lucas (2-0) a 43., Eperjesi (3-0) a 45+1., Jurek (4-0) a 64., Pantović (4-1) a 74. percben.

Kondás Elemér vezetőedző azt mondta a lefújást követően, hogy jó ritmusban és dinamikusan játszott a csapat, és örült neki, hogy emellett kombinatívan futballoztak a játékosok. Sok helyzetet alakítottak ki, lőttek négy gólt, de látták a hibákat is, amiket ki kell javítani.

– A keret nagy része több-kevesebb mérkőzésterhelést kapott, aki nem lépett pályára (Póser Dániel, Csatári Gergő és Kispál Tamás), az Spanyolországban kapott lehetőséget. A betegség után visszatérő Eppel Márton ma még nem állt készen a játékra, de holnap már csatlakozik a csapathoz, és együtt edz velünk. Egyre jobban összeáll a fejemben a Vasas elleni kezdőcsapat, de másfél hét alatt korábban is bármi megtörténhetett, most pedig a vírushelyzetre való tekintettel nem szabad kijelenteni, hogy rajton biztosan ez vagy az a csapat fut ki a pályára. A mai napon is próbálgattuk néhány játékos pozícióját, megnéztük, ki kivel tud együtt játszani, ami támpontot nyújt a Vasas elleni kezdőcsapat összeállításakor.

További hírek

Olvasnivaló