Ugrás a tartalomra

Zenekarok jelentkezését várják az idei Helyfoglalóra

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. május 29. szerda 09:56
A tavalyi nyertes a Hooligans előtt lépett fel Miskolc Város Napján.
A 2023-as miskolci rendezvényt az Absuloth nyerte meg

A Helynekem Kulturális tér és Szórakozóhely és a Rockinform.hu tehetségkutatót szervez amatőr zenekarok részére. Ez a rendezvény az Öröm a Zene tehetséggondozó program miskolci állomása, innen a nyertes bekerül az országos döntőbe, ahol a fődíj egy 1 milló Forint értékű nyeremény! A megyei és határon túli esemény győztesei közül tíz bekerül a Hangfoglaló Program őszi meghallgatására, amennyiben érvényes pályázatot ad be.

A jelentkezési határidő: 2024. június 3. 24 óra. Az eseményt június 29-én tartják a Helynekemben. A délelőtt tízkor kezdődő programban három saját dalt (max 15 perc játékidő) kell bemutatniuk a jelentkezőknek, ezt értékeli az hattagú zsűri, a pontszámok alapján alakul ki a végső sorrend.

Jelentkezési lapot innen kell letölteni. A jelentkezési lapot kizárólag emailben tudják elfogadni, amit a helyfoglalomiskolc@gmail.com címre kell küldeni: A „tárgy”-ban szerepelnie kell: „Jelentkezés a Helyfoglaló tehetsékutatóra”, utána pedig a zenekar nevét kell beírni. Minimum egy dal hang- vagy videoanyagát kérik mellékelni az előzsűrizéshez. A szervezők az előválogatás jogát fenntartják a beküldött érvényes jelentkezések alapján. A kiválasztott (előzsűrizett) zenekarok emailben értesítést kapnak június 15-ig arról, hogy bejutottak a tehetségkutatóra.

Helyfoglaló

Zsűritagok:
- Andrásik Remo - a HANOSZ főtitkára, zenész, gitártanár
- Károly Tamás - producer, stúdiós szakember
- Fekete Szilárd - a Rotor volt dobosa, a Gitármánia tábor tanára
- Nahaj Péter - zenész, a Sky Fanatic énekese
- Pap Dávid 'Page (Antares dobos)
- Dér Dávid (Antares)

A zsűri értékelési szempontjai: hangszeres tudás, szöveg, mondanivaló, egyediség, színpadi összkép.

Nyeremények:

Az 1. helyezett egy bemutatkozási lehetőséget (interjú) kap a Music Média magazinban - a többi nyereménye mellett. Károly Tamás a HangArt Recording Studio vezetője 10 óra stúdióidőt ajánl föl az egyik zenekarnak. A Miskolci Kulturális Központ három zenekar részére felajánl egy-egy fellépést valamelyik városi rendezvényen. Az EurópaRádió a győztes zenekarnak felajánl egy bemutatkozási lehetőséget (rádióinterjú). Egy zenekar bemutatkozási lehetőséget (interjú) kap a Rockinform.hu oldalon. Egy szerencsés zenekar bemutatkozási lehetőséget kap a Rádió M-ben, Béres Szabolcs műsorában. Az 1. helyezett felléphet még a 2024-as Öröm a zene tehetségkutató döntőjében is Budapesten, október elején. Itt a legmodernebb fény- és hangtechnikai berendezéseken mutathatják be műsorukat a döntőbe jutott csapatok. A győztes viszi a fődíjat, ami 1 millió forint értékű! A miskolci forduló nyereményeit részletesen az esemény oldalán lehet megtekinteni a posztokban. 

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!