Ugrás a tartalomra

Kövér László elismeri, hogy jogosak a pedagógusok követelései

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. március 18. péntek 13:50
A házelnök egy mosonmagyaróvári lakossági fórumon mondta: itt az ideje foglalkozni a tanárok béreivel.
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

"Tehát ebben az értelemben természetesen egyetértünk a pedagógusok követeléseivel. Épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni újra az ő fizetésükkel, jövedelmükkel"

– mondta Kövér László a Telex tudósítása szerint egy mosonmagyaróvári lakossági fórumon.

Szerdán országszerte sztrájkoltak a tanárok és a diákok a munkaterhek és a megalázóan alacsony tanárfizetések miatt, erre reflektált Kövér László, aki a mostani helyzetet azzal indokolta, hogy nem lehet egyszerre mindenkinek emelni a bérét, és akik nagyon korán megkapták, azok később már azt érezhetik, hogy lemaradtak.

A probléma fő oka

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja még február elején fejtette ki a Portfolionak, hogy miért tartják szükségesnek az emelést. Elmondta, egy pályakezdő pedagógus - függetlenül attól, hogy főiskolai vagy egyetemi végzettsége van - havi bruttó 260 000 forint alapilletményt és bruttó 52 000 forint ágazati szakmai pótlékot kap.

Ugyanennyi az illetménye és pótléka egy 14 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű (alapfokozatú diplomával rendelkező) általános iskolai tanárnak, és egy öt éve tanító, egyetemi végzettségű (mesterfokozatú diplomával rendelkező) középiskolai tanárnak is Nagy Erzsébet szerint, aki viszonyítási pontként hozzáfűzte, hogy 260 ezer forint a szakmunkás minimálbér, ami idén 20 százalékkal nőtt.

További hírek

Olvasnivaló