Ugrás a tartalomra

Kuznyecov: a futballt a szurkolóknak játsszák

Miskolc Televízió/Kujan István
Utoljára módosítva
2022. augusztus 25. csütörtök 11:24
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a média képviselőinek csütörtökön reggel Kuznyecov Szergej, a DVTK új vezetőedzője. Az eseményen jelen volt Bajúsz Endre, a klub szakmai vezetője is, aki az eredménytelen bajnoki szerepléssel magyarázta a vezetőedző-váltást.
Bajúsz Endre szakmai vezető. | Fotó: Juhász Ákos

- Fizikálisan nagyon jól felkészült a csapat, jól dolgoztak a srácok, belevetették magukat a játékba. Nagy elvárásokkal futottunk neki a bajnokságnak, de nem jöttek az eredmények - mondta Bajúsz Endre, hozzátéve: bár voltak biztató jelek és elfogadható teljesítmények, összességében úgy látták, hogy nincs "tartós átütőerő" a csapatban, amire építeni tudtak volna.

- Mindenki többet várt - hangsúlyozta.

Az új vezetőedzőre rátérve úgy fogalmazott a szakmai vezető, hogy Kuznyecov Szergejben egy fiatal, tehetséges, sokat látott, elemző edzőt ismertek meg, ilyet kerestek. Elárulta azt is, hogy a szakember hozna majd egy védekezéssel foglalkozó asszisztenst és egy támadószekció-vezetőt. Erőnléti edző érkezett vele, a videóelemzőt a DVTK biztosítja számára.

Kuznyecov Szergej is elismerte, kevés idő áll a rendelkezésére az összecsiszolódásra, hiszen hétvégén már bajnoki forduló következik.

- Nehéz és kemény munka vár ránk, de szeretném stabilizálni a csapatot. Ez most a legfontosabb. Fantasztikusak a körülmények, megvan minden, hogy a játékosok csak a focira koncentráljanak, és kihozzák magukból azt, amit tudnak. A keretben sok tehetséges játékos van, de sajnos nem jött az eredmény, amit a szurkolók elvárnak. Javítanunk kell a játék minőségét, hiszen a futballt a szurkolóknak játsszák. A város megérdemli, hogy elérjük a kitűzött célt - emelte ki a szakember, aki már a vasárnapi, Kazincbarcika elleni bajnokin szeretné látni a szervezettséget és azokat a játékelemeket, amiket megkövetel a csapattól.

- Túl hosszú és széles volt a csapat, az ellenfelek kihasználták a területeket. Ezen dolgozni fogunk - tette hozzá.

A keret összerakása még tart, vannak olyan posztok, ahol Kuznyecov szeretne erősíteni. Tudja, hogy véges a türelme a szurkolóknak, a vezetőségnek, ezért minél hamarabb beleállnak a kemény munkába - ezt várja el a játékosaitól is.

- Azt szeretném, hogy az egót mindenki hagyja otthon, a csapat a legfontosabb. Csak úgy tudunk előrelépni, ha mindenki odateszi magát - húzta alá.

Bajúsz Endre elmondta azt is, hogy "most már valóban szeretnénk olyan alapokra építeni, ami hosszútávon is sikeressé teszi a csapatot". Ennek érdekében egy hároméves szerződést kötöttek Kuznyecov Szergejjel.

A sajtótájékoztató itt nézhető vissza (forrás: dvtk.eu):

További hírek

Olvasnivaló