Kiemelt rangadónak nevezhetjük az előttünk álló mérkőzést, hiszen a csoport jelenlegi első helyezettje, a Cegléd játszik a második helyezettel, jelesül velünk. - fogalmazott Váczi Péter, a MEAFC-Miskolc vezetőedzője. - Amennyire tudtunk, próbáltunk felkészülni ellenfelünk játékából, van elképzelésünk arra vonatkozóan, hogy tudnánk sikerrel venni ezt az akadályt. Kisebb sérüléseink voltak a héten, de ezek nem befolyásolják az összeállításunkat, teljes kerettel készülünk az összecsapásra. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem, mellyel kicsit megléphetnénk a tabellán mögöttünk állóktól. Győzelmünk esetén valós esélyünk maradna arra is, hogy beérjük a listavezető Ceglédet.
A 17.30-kor kezdődő mérkőzés megtekintése ingyenes, de védettségi igazolvány felmutatása és a maszk viselése kötelező!