Ugrás a tartalomra

Pokoli támogató állt a DVTK mellé

Soós Péter
Utoljára módosítva
2021. július 22. csütörtök 10:33
Új főtámogatót jelentett be csütörtökön a DVTK: a klub mögé a szikszói Hell Energy Magyarország Kft. állt.
Régóta dolgoztak az együttműködésen. | Fotó: Soós Péter

Sántha Gergely, a DVTK elnöke a sajtóeseményen elmondta, régóta dolgoztak azon, hogy az energiaitalgyártó cég partnerei legyenek.

– A DVTK csak akkor lehet eredményes, ha a régió sikeres cégei is mögé állnak, ezért is nagy öröm, hogy a Hell marketingkommunikációs partnerként mellénk állt. Első körben a labdarúgócsapatról szól az együttműködés, de más sportágak együtteseinél – jégkorong, kosárlabda, röplabda, női labdarúgás – is az ő logójuk áll majd a mezeken. A hazai mezünket ünnepélyes keretek között mutatjuk majd be – hangsúlyozta a klub első embere.

Fotó: dvtk.eu

– Mi ugyan csak 15 évesek vagyunk, de annál energikusabbak, lendületesebbek, fiatalosabbak – vette át a szót Schmidt Krisztián, a Hell Energy kreatív marketingigazgatója. – A két „csapat" nagyon hasonlít egymásra; mindketten borsodiak vagyunk, mindketten az itt élőket tesszük boldogabbá. Évek óta találgattak a fúziónkról, ma pedig el is jött a pillanat, hogy lokálpatrióta szemléletünket tettekké váltsuk, hiszen a DVTK-nak most van rá a legnagyobb szüksége. Együtt vagyunk, győzni fogunk! Nagy reményekkel vágunk a közös munkába – emelte ki a cég képviselője.

Pontos összegeket a felek nem árultak el a sajtótájékoztatón.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!