Az összes korosztályban megmérkőztek a csapatok a hétvégi Floorball Diákolimpia Országos Döntőn, így összesen 6-6 fiú és lány bajnokcsapatot avattak - írja közleményében a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).
A tornát az MDSZ megbízásából a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület szervezte. A pénteki ünnepségen részt vett Szabó Zoltán Ferenc, Szentes Város polgármestere, Molnár Áron, Algyő Nagyközség polgármestere, Kiss Attila, a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület elnöke és Vincze József, az MDSZ Dél-Alföldi Regionális Iroda vezetője.
A sportág népszerűségét mutatja, hogy több mint négyezerötszáz nevezővel indultak a körzeti versenyek, közülük került ki a kilencvenhat országos döntős csapat, így ötszázhetvenhat versenyző mérkőzött meg az algyői sportcsarnokban a három nap során. A borsodi iskolák kiemelkedően szerepeltek, összesen nyolc érem került a megyébe, közülük hat Miskolcra. Ezen kívül 3-3 érmet vihetett haza a Csongrád megyei Mélykút, továbbá Eger és Szigetszentmiklós is. A Diákolimpia alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.
A hétvégi Floorball Diákolimpia Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A fiúk II. korcsoportjában a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapata a második helyen végzett. Ugyanitt a III: korcsoportban a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola az ezüst- a
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda pedig a bronzérmet szerezte meg.
A IV. korcsoportban ismét a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapata remekelt, ők ebben a kategóriában elsők lettek. Az ötödik korcsoportban második helyen a Miskolci Herman Ottó Gimnázium, harmadikon pedig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda csapata végzett.