Ugrás a tartalomra

Újra megrendezték a Birkózó karácsonyt

minap.hu/MiskolcTV
Utoljára módosítva
2021. december 23. csütörtök 12:21
Az ünnepi esemény több évtizedes múlttal rendelkezik, célja, hogy a fiatal sportolók kötetlenül találkozhassanak az év végéhez közeledve. 
Fotó: Juhász Ákos

Eredményes évet zárt a DVTK Birkózó Szakosztálya. 533 olimpiai pontot szereztek a sportolók, akik nemzetközi helyezésekkel, számos magyar bajnoki címmel és még több magyar bajnoki éremmel öregbítették a város hírnevét. 
A Diósgyőri Birkózó Szakosztály a hagyományoknak megfelelően idén is ünnepséggel zárta az évet. Az eseményt évtizedek óta megrendezik azzal a céllal, hogy a fiatalok kötetlenül találkozhassanak, de ilyenkor a szakosztály a legeredményesebb sportolókat is elismeri. 


Szinay Attila a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a pandémia ellenére sikeres volt az év, és bíznak abban, hogy számukra hamarosan újra kinyílhat a világ.

- Ez azért is fontos, nem csak hogy a versenyzők versenyre járjanak, de mi is el tudjunk jutni azokhoz a gyerekekhez, akik szeretnének egyébként birkózni, de nyilván ebben a bizonytalanságban kevesebben választották általában a sportot, köztük a birkózást is, de mindent megteszünk, hogy minden iskolában, minden településen Borsod Megyében találkozhassanak velünk és eljöjjenek vagy Diósgyőrbe vagy valamelyik birkózó szakosztályba a jövőben – mondta a DVTK Birkózó Szakosztályának vezetője.

Fotó: Juhász Ákos

További hírek

Olvasnivaló