A csapatok feladatai között szerepelt például, hogy plakátot kellett tervezniük a következő évben jelentkező Csókos asszony című operetthez. Totót töltöttek ki a könyvtár és a színház kapcsolatáról. A színészmúzeumban a kiállítás anyagában elrejtett válaszokat kellett meglelni. A színház nagyszínpadán Fandl Ferenc színművész koordinálásával improvizációs játékokat játszottak a csapatok, akik kipróbálhatták a gyorsöltözés technikáját is. Egy másik színházi helyszínen kórustagokkal operettslágert tanultak, majd Seres Ildikó és Rózsa Krisztián színművésszel begyakorolták az arra kitalált koreográfiát. Később volt hangszerfelismerés a zenészek társaságában, majd egy kérdéssorra kellett válaszolni, amiben többek között az évad darabjait kellett párosítani a rendezőikkel. Végül Lajos András színművésztől azt a feladatot kapták, hogy írják meg és adják elő a színház főigazgatójának a beszédét a bicentenáriumi évadzáró értekezleten.

A közösségek között a Miskolci barangolók állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Csapatkapitányuk, Balogh Judit érdeklődésünkre úgy fogalmazott: különösen azt élvezték, hogy bebocsátást nyertek „a színház szentélyébe, a néző elől rejtett helyszíneire, és együtt játszhattunk a színészeivel, azon a színpadon, azok között a falak között, ahol a szeretett színészeink is járnak-kelnek”.

– A kihívások minden percét élveztük, és örömmel töltött el bennünket az is, hogy más csapatok ötletes, humoros produkcióit is láthattuk: diákokat, családokat, más közösségeket – fogalmazott.

A csapatukat három tanár és két nyugdíjas – akik korábban szociális területen dolgoztak – játékos alkotta. Bár hárman korábbról ismerték egymást, összeszokottságról nem volt szó, ugyanis aznap reggel találkoztak véletlenül, és spontán verődtek annál boldogabb csapattá.

– Ami mindannyiunkban közös volt, az az odaadás a színház és különösen a miskolci színház iránt. A testhezálló témának köszönhettük, hogy nyertünk. Közülünk ketten a korábbi években is részt vettek a játékos városjáráson, más-más tematika mentén, de ilyen rangos helyezést, mint most, nem értek el – tudtuk meg Balogh Judittól.

Hozzátette, az egyes állomásokon mindig voltak olyan csapattagok, aki különösen jártasak voltak az adott témában. Emellett többen olvasták Fedor Vilmos, Csorba Piroska, Reiman Zoltán Miskolcról szóló helytörténeti könyveit.

– A csapat három tagja tősgyökeres miskolci, ketten pedig sok évtizede itt élnek. Ahogy Fedor Vilmos is mondta a könyve fülszövegében, mi is valljuk: bár éltem már a világ ezen-azon pontján, sosem volt kérdés, hogy ide születtem, itt fogok élni, különösen, hogy ilyen remek, sokarcú színházunk van és csodálatos színészeink – idézte.

Az idén 23 éves Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom 15. alkalommal rendezte meg a miskolciak körében népszerű kulturális társasjátékát, a Játékos városjárást. A múlt szombati programok során a jelentkezők újra felfedezhették lakóhelyük különleges értékeit, megismerhették a város egykoron élt és maradandót alkotó személyiségeit. Az idén a játék középpontjában a miskolciak színházának 200 éves története állt.

A családok csapatai között nem talált legyőzőre a Kovács family. Csapatkapitányuk, Kovácsné Nevelős Andrea lapunk érdeklődésére elmondta, nagyon élvezték a játékos városjárást, kellemesen és tartalmasan telt a nap.

– Hogy mi volt a legemlékezetesebb momentum? Hát hogy mi nyertünk! – mondta nevetve. – Komolyra fordítva a szót: azért jöttünk, hogy helyezést érjünk el, de nem is reméltük, hogy nyerhetünk. Emlékezetes pillanat marad még az ének- és a táncprodukció előadása is.

A színházi helyszíneken, a nagyszínpadon egyperces jelenetet kellett összeállítani egy, az évadban futó színdarabról készült fénykép alapján, majd színpadi kellékeket kellett a legtöbbféle módon felhasználni. Végül gyorsöltözést megvalósítani, azaz 1 perc alatt felvenni a megkapott jelmezt. A zeneteremben a Csárdáskirálynő egyik betétdalából kellett pár sort begyakorolni, majd a táncteremben hozzá rövid koreográfiát megtanulni és előadni. A Csarnokban pedig színházi kvízt kellett kitölteni, valamint egy évadzáró beszédet írni és előadni.

A Tudomány és Technika házában lévő helyszínen is egy rövid kérdéssort kellett megválaszolni a könyvtárban található, színházhoz köthető gyűjteményekről, valamint egy plakátot kellett tervezni.

– Mi a következő színházi évadban szereplő darabok közül a Csókos asszonyhoz terveztünk plakátot. Végül a Színházmúzeumban is egy feladatlapot kellett kitölteni, amihez be kellett járni a múzeumot és megkeresni a kérdésekre a válaszokat – sorolta Kovácsné Nevelős Andrea, dicsérve a csapatmunkát.

Megtudtuk azt is tőle, hogy különösebben nem készültek a versenyre, de mivel szeretnek színházba járni, és a legnagyobb lánya dramaturgnak tanul, vannak ismereteik a témában.

– Tavaly már részt vettünk a városjáráson, de akkor barátokkal közösen. Idén család kategóriában indultunk, így a csapat tagja volt a férjem, a legnagyobb lányom és a barátja, aki esztergomi, valamint a legkisebbik lányom és én. Sajnos a középső lányunk nem tudott velünk lenni a munkája miatt – mondta.

A sikerük titkát a felkészültségben látják, abban, hogy mindannyian szeretnek játszani, továbbá a hosszú évtizedek óta meglévő színház iránti szeretetben.

– Több mint 30 éve vagyunk bérletes nézők. Kezdetben ketten a férjemmel, majd egyre több gyermekünk csatlakozott az állandó nézők sorába. Miskolcon születtem, itt nőttem fel. A lányaim közül kettő még ide született, de a harmadik lányunk születésekor már Hernádkakon laktunk. A férjem gesztelyi származású. A munkám mindig is Miskolchoz kötött, a lányaink is itt végezték és a legkisebb még itt is végzi a tanulmányait. Szeretem a város lüktetését, a kulturális lehetőségek sokszínűségét és hogy mindig talál programot a városban az ember – mondta.