Ugrás a tartalomra

Veres Pál: legyünk minden nap erősebbek, becsületesebbek, nyitottabbak Szent István tanításaitól

Kujan István
Utoljára módosítva
2024. augusztus 20. kedd 21:45
Szent István királyra és az államalapításra emlékezünk augusztus 20-án. A nap egyben az új kenyér ünnepe, és a magyar katolikus egyház fő ünnepe. A hagyományoknak megfelelően Miskolcon a Szent István téren tartották meg a központi ünnepséget, ahol a város polgármester mondott ünnepi beszédet.
Juhász Ákos képgalériája a zászlófelvonásról

Népkerti zászlófelvonással vette kezdetét kedd reggel az augusztus 20-ai ünnep Miskolcon. Aztán még a délelőtt során Felsőhámorban tisztelegtek az államalapító király előtt, majd megszentelték és megszegték az újkenyeret.

Juhász Ákos képgalériája Felsőhámorból

A családi programok sora délután 2 órakor kezdődött a Szent István téren. Volt itt minden: mazsorettbemutató, bábszínház, fellépett a Szinvavölgyi Néptáncműhely, volt játéktár, íjászkodás és gasztronómiai vásár is. A nap a Bíborszél, majd az Ildi Rider koncertjével zárult.

Juhász Ákos képgalériája a központi ünnepségről

Előbb azonban ünnepi műsorra várták a miskolciakat, ahol Veres Pál először elhelyezte az aratókoszorút az ágasfán, majd átvette az újkenyeret már a színpadon. Ezt követően ünnepi beszédet mondott Miskolc polgármestere, amiben arról szólt, hogy Szent István bölcs döntései, bátor tettei és máig érvényes intelmei nélkül „lehet, hogy nem lenne magyar nyelv, nem lenne magyar nemzet, nem lenne Magyarország.

– Hagyatékát nem tudta senki eltiporni, nem haladta túl az idő. Ezer éve jelenti a magyar nemzet fejlődésének szilárd alapját – hangsúlyozta a városvezető.

Veres Pál rámutatott, ilyenkor gyakran idézik a nagy király intelmeit, másnapra azonban megfeledkezhetünk ezekről. „Berögzült, rossz rutinok” visznek minket tovább a hétköznapokban. Felidézte, hogy matematika tanárként pontosan tudta, ha egy módszer egymás után rossz eredményt hoz, akkor felesleges újra megpróbálni, hátha jó lesz az eredmény – ilyenkor érdemes más módszer után nézni.

– Az elmúlt évtizedekben a világ mély értékválságba sodródott, egyre többen látják az ebben rejlő veszélyt. Talán a világ megérett arra, hogy olyan módszereket próbáljunk ki, amelyek megállítják a romlást – vélekedett a polgármester.

Felhívta a figyelmet, hogy ehhez jót tenne, ha otthon, nyugalomban is elővennénk Szent István tanításait, és elgondolkodnánk rajtuk.

– Gondoljuk végig, hogyan tudnánk őket a saját életünkben hasznosítani? Gondolkodjunk a hitről, a hazáról, a nyelvi, politikai sokszínűségről, a hűségről, a becsület tiszteletéről, az alázatról és vezetői szolgálatról, ahogy Szent István tanítja fiának és nekünk. Mert hiszen a világ megváltozott, de az ember nem. Ugyanolyanok vagyunk, mint ezer évvel ezelőtt őseink voltak. Szent István tanításai az emberekről, és az embereknek szólnak. Tanuljunk hát belőlük, építsük be gondolatainkba, a döntéseinkbe, a mindennapjainkba – hangoztatta a polgármester, hozzátéve: ma is segíthetnek, ha alkalmazzuk őket.

Juhász Ákos képgalériája a családi programokról

„Legyünk e gondolatoktól többek, erősebbek, jobbak, becsületesebbek, nyitottabbak, alázatosabbak és állhatatosabbak. Talán ettől a világ is jobb lesz” – mondta Veres Pál, aki ünnepi beszédét azzal zárta, hogy „Isten éltesse Magyarországot. Isten, áldd meg a magyart!”

Az ünnepi köszöntőt követően a történelmi egyházak képviselői megszentelték és megáldották az újkenyeret, majd Veres Pál megszelte azt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!