Ugrás a tartalomra

Az ördög Miskolcra látogatott, és milyen jól tette!

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2022. január 09. vasárnap 11:53
Az elhalasztott decemberi premier után csütörtökön bemutatták A Mester és Margaritát.
Az első felvonás képeibe tekinthetnek be Horváth Csongor képgalériájában

Az apokalipszis hírnökei kilovagoltak, Heimdall megfújta kürtjét, Annuska már kiöntötte az olajat, a járványtól megfáradt emberek, arcukat gondosan eltakarva összegyűltek némi reményért, pénzeső hullott, és az ördög beköltözött az ötvenes számú lakásba. Ezeknek a világvégét jelző eseményeknek jó része a Miskolci Nemzeti Színházban történt, csütörtökön. Bulgakov talán leghíresebb darabját mutatta be – a decemberben elmaradt premiert végre bepótolva – a teátrum. És itt a probléma. Mert ha csak azt kéne megfogalmaznom, milyen is volt az előadás, annyit írnék: remek. Tarac-tarac-tuc. Vastaps, mindenki mehet haza. Szőcs Artur rendezését azonban nem lehet ennyivel elintézni. Nem is érdemes. 

Fotók az előadásról: Horváth Csongor

És – ahogy mondtam – itt a probléma. Mert hogyan lehet a világirodalom egyik remekművének interpretációjáról írni anélkül, hogy magát a művet értékelnénk? Ki lehet-e kerülni ezt a – minimum – pluralitását a darabnak? Ki árasztja ránk épp a vitriolt? Szét lehet-e választani a rétegeket, mint egy sziámi ikerpárt, a létfontosságú részek károsodása nélkül? Mielőtt erre megpróbálnék válaszolni, jöjjön az intermezzo.

Intermezzo

A szünetben találkoztam Prominens Iskolaigazgató Irodalmár Barátommal (PIIB), akivel igyekeztünk kivesézni a látottakat. Elmesélte, Bulgakov művét az ő fiatalkorában minden rendes, lázadó szellemű értelmiségi forgatta. Én erre azt válaszoltam, hogy nálunk épp befért a tantervbe. Erre PIIB szomorkás félmosolyt eresztve közölte, ami bekerül a tankönyvbe, az bizony megsavanyodik a szájban. A kanonizáció és az illegalitás rosszul férnek meg. A tankönyvben Bulgakovból az egyik orosz lesz a negyedikes szöveggyűjteményben, Weöres Sándor Bóbitává zsugorodik, Ottlik Géza pedig eltűnik az iskola és a nyári szünet határán. Miután ezt megvitattuk, elkezdtük dicsérni a darabot. A beszélgetésnek ez a része pedig meglepően hosszúra sikerült.

Rózsa Krisztián a színpadon is a teátrum oszlopos tagjává vált

Következtetés

Arra jutottam, hogy nem szabad ollót ragadni, és nem kell nyesegetni a darabot. Szőllősy Klára fordítását felhasználva a regényt színpadra alkalmazó Ari-Nagy Barbara és Szőcs Artur olyan nagyszerűen illesztették saját látomásaikat Bulgakov lázálmai közé, hogy nincs értelme konkolyt keresni. Ez mind búza. A mű tértől és időtől való függetlenségét számos jelenet erősítette: egyszerre volt jelen az ördögöt megszemélyesítő Woland Poncius Pilátus udvarában és beszélgetett a múlt század 20-as éveinek Moszkvájában Hontalan Ivannal és Misa Berliozzal. Az interdimenzionalitás pedig jól állt annak a kontrollált káosznak, amit Bodoky Márk sátánalakja teremtett (igen, itt már kikívánkozik, hogy beszéljek a színészi munkáról, de még tartsuk magunkat kicsit!). Annak ellenére sikerült időtlennek maradnia, hogy számos közéleti utalást tűztek a darabba. Berlioz például csak névben hasonlít egy francia zeneszerzőre, karakterét tekintve inkább más összefüggést teremt PIMasz megjegyzéseivel, mint például azzal, hogy nem szereti a színházat, és az orosz irodalom 80 százalékát kukázná. Végül az ördög iszik a levágott fejéből (nem, még mindig nem beszélünk a színészi játékról). Érdemes szót ejteni az idősíkokat lazán összekötő további kapcsokról. Ilyen például az a zseniális pillanat, ami a Mester és Margarita ikonikus macskáját, Behemótot látja el eredetsztorival (komolyan, egyre nehezebb magamban tartani). Nem lövöm le a poént, de igazán érdekes felvetés született. Ilyen kapocs még Hontalan Iván is, aki egy-egy jelenetben az idő és tér foghézagjába szorul. Oké, nem bírom tovább, jöjjön a színészi munka.

Színészi munka

Kezdjük azzal, hogy meglátásom szerint nem voltak gyenge alakítások. Olyanok akadtak legfeljebb, amelyek erőtlenebbnek tűntek a többiekhez képest. A Mester és Margarita közötti szerelmi feszültség talán kevés volt a két szereplő fundamentumát meghatározó kapocsnak - bár ez az alapműben sem volt emlékeim szerint erősebben kidomborítva, szeretik egymást mindhalálig, ennyi, el lett mondva, nem?. Hozzátéve, a főként rendezőként működő Keszég László szerintem kifejezetten jól hozta a karakterét. Azonban nehéz teret nyerni egy ilyen darabban Rózsa Krisztián bimbózó őrülete, Salat Lehel Demeter Szilárdjának Berliozának önhitt ateizmusa, Simon Zoltán – színpadon ritkán látott, kiváló mimikával verselő – Rjuhinja és Gáspár Tibor Pilátusa mellett, aki nem mossa kezeit, hanem időszámításkori Rambóként visszavág. Az Afraniust és Sztravinszkij doktort meglepő érettséggel játszó Béres Bencét is érdemes figyelni. Az igazi borzongást azonban az ördögi négyes fogat és Farkas Sándor Jesuája hozta - utóbbi egyszerűen kiváló volt, a kihallgatás jelenete számomra az a pont a darabban, ami meggyőzött: itt mot tényleg figyelni kell.

Kokics Péter dalolásra késztette fél Moszkvát, mindenki másba pedig belefagyott a gondolat. Rudolf Szonja Hellája kihagyhatatlan eleme a darabnak, mint apró porondmester az őrület cirkuszában, Feczesin Kristóf pedig újfent a szintjét hozta: rendkívül erős alakítást rakott le az ördög macskájaként. Bodoky Márktól egyszer szeretném megkérdezni, meddig gyakorolta a gonosz nevetését – az általa formált ördög nem csak hihető, de egyenesen éteri (csak a brindzáról ne értekezzen inkább, mindent uraló karakterének most valahogy nem állt jól a kiborulás).

Összegzés

Remek darab született: Szőcs Artur A Mester és Margaritája azoknak az előadásoknak a sorát gyarapítja, amik a „kötelezően választható” kategóriába sorolhatóak. Külön érdemes kiemelni a színpadi képet. Ez a darab ugyanis rettentően szép, szemet gyönyörködtető, minden pillanatában. Akármikor mondanánk: állj!, megdermesztve a cselekményt, egy tökéletes 3D-s festmény pihenne előttünk. A benne rejlő disszonancia pedig, a megállthatatlannak tűnő apokalipszisparti, ami végül mégis megnyugvássá szelídül két pólus közt, rímel arra az időszakra, amin az utóbbi években átpréseli magát az emberiség, és még valalamiféle abszurd reményt is nyújt: nem fényt kínál, hanem békét.

Egyszóval, továbbra is érdemes színházba járni Miskolcon. A Mester és Margarita kapcsolatán pedig a haláluk sem ejt sebet. Együtt maradnak az örökkévalóságban, vagy amíg a kifeszített gatyagumi el nem repíti valamelyikőjüket.

További hírek

Olvasnivaló

Programok