Ugrás a tartalomra

Közel egymillió forint gyűlt össze a gyermekeknek tombolán

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. február 29. csütörtök 15:41
Az egészen pontosan 932 ezer forintot a BOKIK és az Első Miskolci Lions Klub gyűjtötte össze a február elején megtartott jótékonysági báljuk tombolabevételéből.
Adományátadó. Fotó: Osztie Tibor

Ahogyan arról február elején beszámoltunk, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az Első Miskolci Lions Klub a Népkerti Vigadóban tartotta meg idei első jótékonysági bálját, ahol a megye vállalkozóinak elismerése mellett, azt is célul tűzték ki a szervezők, hogy az est tombolabevételét felajánlják azon gyermekek életkörülményeinek javítására, akik a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) által működtetett Gyermekek Átmeneti Otthonában élnek. 
 
A 932 ezer forintos adományt február 29-én, csütörtökön személyesen vitték el a vasgyári otthonba a filantróp szervezetek vezető képviselői. 

- Az Első Miskolci Lions Klub 1991-es alapítása óta folytat jótékonysági tevékenységet. Első és eredeti célunk a vakok és gyengénlátók támogatása, de olyan kezdeményezések mögé is szívesen odaállunk, mint amit idén Kisgergely Zsolt tagtársunk javasolt, hogy ennek a MESZEGYI által működtetett otthonnak is segítséget nyújthatnánk, ahol sok rászoruló gyermeket látnak el. Az ötletet mindenki támogatta és a BOKIK is felkarolta társszervezetként. Így tudtuk a februári, közösen szervezett bálon a tombolabevételeket összegyűjteni erre a célra - ismertette Stipta Viktor a klub elnökhelyettese, a Miskolci Oroszlánok Lions Alapítvány elnöke. Hozzátette, nagy örömmel utalták át a mai napon a Gyermekek Átmeneti Otthonának a 932 ezer forintot, remélve, hogy az itt élő gyermekek életkörülményeit ezzel is javítani tudják. 

- Most már több mint két évtizede szervezzük meg hagyományosan a kamarai bált, így farsang idején. Ebből egy jó tíz éve már az Első Miskolci Lions Klubbal közösen, annak érdekében, hogy a bál egyben jótékonysági lehetőség is legyen. A klub jótékonysággal foglalkozik, a kamara pedig vállalatokat, vállalkozókat mozgósít a jó célok érdekében. Ez ezekben a nehéz időkben különösen fontos. Összefogunk és a lehetőségekhez képest támogatásokat nyújtunk azoknak az intézményeknek és más szereplőknek, akik erre rászorulnak – közölte Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Örömét fejezte ki, hogy egy viszonylag jelentősebb összeget tudnak támogatásként átadni a Gyermekek Átmeneti Otthonának. Pozitívumként említette, hogy a vármegye vállalkozóinak lelkében is egyre inkább benne van, hogy aki teheti, annak támogatnia kell azokat, akik erre rászorulnak. 

Lasztócziné Szomoru Mónika általános igazgatóhelyettes (MESZEGYI) hálás szavakkal köszönte meg az intézményben jelenleg ellátott húsz gyermek nevében a felajánlást. Megtudtuk tőle, hogy ezt a közel egymillió forintot igyekszenek a lehető legjobban felhasználni. Terveik szerint több célra fordítják majd, például udvari játékok, eszközök megvásárlására, mert ennek jelenleg szűkében vannak. A fennmaradó pénzből pedig szabadidős programokat finanszíroznak majd, illetve a működési feltételeket javítják. 

- Jön a tavasz, a nyár, lehet menni akár strandra vagy múzeumlátogatásra is ebből a pénzből, avagy olyan programokra, amiket a gyerekek szeretnének. Az átmeneti otthon húsz férőhelyes és jelenleg is telt ház van. Háromtól tizennyolc éves korig lehet őket itt elhelyezni. Alapvetően egy évre, amely fél évvel hosszabbítható – avatott be az igazgatóhelyettes. 

Hangsúlyozta, ezek a gyermekek nincsenek kiemelve a családjukból, általában a szülők kérésére kerülnek ide, olyan esetekben, amikor a szülőknek életvezetési krízisük, egészségügyi problémájuk van, vagy átmeneti lakhatási gondjaik, és nem tudják megfelelően ellátni őket. A gyerekek itt szállást, teljes ellátást kapnak, innen járnak iskolába, de közben tartják a kapcsolatot a családjukkal is. A szülőket pótolni nem tudják, de mindent megtesznek értük, amit csak a lehetőségeik megengednek. A lehetőségeket pedig javítják az ilyen adományok, amit most a két felajánló szervezettől kaptak.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!