Ugrás a tartalomra

Meghalt Ragályi Elemér

24.hu / telex.hu
Utoljára módosítva
2023. március 30. csütörtök 17:53
A család a Telexnek küldött tájékoztatása szerint az operatőr rövid ideig tartó, méltósággal viselt betegségben hunyt el csütörtökön.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Rákosligeten született, édesapja azt szerette volna, ha jogász lesz, ő mégis színésznek és operatőrnek jelentkezett az érettségi után. Miután felvételi vizsgája nem sikerült, 1957-től a Mafilm stúdiójában volt világosító, laboráns, segédoperatőr és felvételvezető. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végül 1968-ban szerzett operatőri diplomát. Ezt követően lépett be a játékfilmgyártásba egy markáns filmes generációváltás egyik legjelentősebb tagjaként. Az európai újhullámok nyomán a magyar film ekkoriban közvetlenebb, természetesebb hangot talált magának.

Ahogy Muhi Klára írja róla készült portréjában, Ragályi mindjárt pályája elején egészen különböző alkatú rendezőkkel dolgozott, gyakran egymást követően. „A hetvenes évek közepén – talán legjobb éveiben – Zolnay Pállal, Gazdag Gyulával, Grunwalsky Ferenccel, Sándor Pállal, Szomjas Györggyel. E két évtizedben a Filmszemlék operatőri díját rendre ő – esetleg Koltai – viszi el. Bizonyos alkotók, például Sándor Pál, vele találják meg jellegzetes hangjukat, stílusukat. Mások, mint pl. Rózsa János, rajta kívül nemigen tudnak senkit elképzelni a kamera mögött. Zolnay Pál pedig már negyedik filmjénél tart, amikor végleg hozzá pártol.”

Olyan nagy hatású filmekben dolgozott, mint a Régi idők focija, a Kakuk Marci, a Bástyasétány 74, a Talpuk alatt fütyül a szél, a Szabadíts meg a gonosztól, a Ripacsok, a Dögkeselyű, a Miss Arizona, a Csók, anyu!, A nagy generáció és a Herkulesfürdői emlék.

1991-ben, Xavier Koller svájci rendezővel készített filmjéért, A remény útjáért a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj sikerében is osztozott. Az Emmy-díj nyertes Raszputyin című filmnek is ő volt az operatőre 1996-ban.

Kossuth- és Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!