Ugrás a tartalomra

Miskolcon is felsejlik a jövő

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. március 24. péntek 10:06
Megérkezett a borsodi megyeszékhelyre a da Vinci robotsebészeti eszköz.
Fotók: Juhász Ákos

A több mint egy tonnás, kétmilliárd forint értékű eszköz a sebészeti technológia legmagasabb szintjét képviseli. A berendezést a Miskolci Egyetemen március 23-án egy szakmai konferencián mutatták be.

Sikeres az egy éve tartó robotsebészeti program hazánkban, hangzott el a „A robotsebészet bevezetése Magyarországon” elnevezésű uniós program tapasztalatait összefoglaló rendezvényen. – Tavaly január 21. óta 569 robotasszisztált laparaszkópos műtétet hajtott végre az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet gyakorlatilag fele-fele arányban – mondta Polgár Csaba, az OOI főigazgató-főorvosa. A Jahn Ferenc kórházban elsősorban urológiai műtéteket, az Országos Onkológiai Intézetben pedig az urológiai műtétek mellett a legnagyobb számban nőgyógyászati műtéteket végeztek, szeptemberben pedig a hasi daganatsebészeti program is elindult.

A robotasszisztált műtéti beavatkozás előnyeiről Polgár Csaba a minap.hu-nak kifejtette, hogy az így végrehajtott műtétek precízebben hajthatóak végre, pontosabban meghatározható a műtéti terület, a nehezen hozzáférhető helyeken is végezhető vele műtét, és a folyamatot az operáló orvos három dimenzióban látja. Nem utolsó sorban pedig a robot segítségével műtött betegeknél jelentősen csökken az ápolási és a kórházban töltött idő, lerövidül a műtét utáni felépülési időszak is. A technológia további pozitívuma a kevesebb műtéti szövődmény.

A robotsebészet Miskolcnak azért lehet fontos, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Kórház kiemelt daganatsebészeti központ, ahol 2019-ben 42 ezer műtétet végeztek el, amelyből csaknem 10 ezer daganatsebészeti műtét volt.  – Etikai kötelességünk, hogy a betegeink számára a legmagasabb színvonalú ellátást biztosítsuk, különösen a daganatsebészet területén. Ezért törekedni fogunk arra, hogy a jövőben társadalmi összefogással, kormányzati és esetlegesen uniós támogatással a megyei kórházba is telepítsünk egy da Vinci eszközt – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Kórház főigazgatója.

Igény esetén a Miskolci Egyetem készen áll arra, hogy a robotsebészeti eszköz körül tevékenykedő egészségügyi szakdolgozóknak szakmacsoportos továbbképzést, illetve szakirányú továbbképzési szak létesítését elvállalja, felsőoktatási tananyaggá konvertálva a robotsebészet területén eddig felhalmozódott tudásanyagot – jelentette ki Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja.

A da Vinci robotsebészeti eszközt a Miskolci Egyetemről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Kórházba szállították, ahol március 25-ig az orvosok és a szakdolgozók ismerkedhetnek meg vele.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!