Ugrás a tartalomra

Emléket állítottak a „Forintnak” a Villanyrendőrnél

Létrehozva
Civil kezdeményezést karolt fel a Függetlenek SZÍVE, amikor domborműves aknafedőt adott át a Forint utcaszakasz emlékére.

Kép
Varga Andrea Klára és civilek a domborműves aknafedőnél / Fotók: Mocsári László

A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület (SZIVE) a Villanyrendőr rekonstrukciója nyomán úgy döntött, hogy emléket állít a miskolci főutca egy másik, mára talán kissé elfeledett "legendájának,” a Forintnak, amelyről Fedor Vilmos, Miskolc díszpolgára is megemlékezett Miért Miskolc? című kötetében.

Ennek tiszteletére a Függetlenek SZIVE adománya nyomán a Villanyrendőrnél található aknafedő forintos formát kapott - így emlékeztetve a miskolciakat és vendégeiket az utcaszakasz egykori nevére. Az aknafedőt Varga Andrea Klára, a Függetlenek SZIVE tagja, a Függetlenek SZIVE, a Jobbik-Konzervatívok és a Momentum polgármesterjelöltje, Miskolc alpolgármestere avatta fel június 6-án, csütörtök délután. Az átadáson a tervezőkön és kivitelezőkön kívül jelen voltak a Függetlenek SZIVE tagjai és szimpatizánsai. 

A főutca egy szakasza volt

„A Függetlenek SZIVE egy civil ötletet és kezdeményezést karolt fel azután, amikor hírét vette, hogy elkészül a Villanyrendőr. Miskolciságunkhoz hozzátartozik, hogy vannak történetek, szavak és kifejezések, amelyeket csak mi miskolciak értünk és mi tudjuk, hogy miről beszélünk. Egy ilyen történet az, amikor azt mondjuk, hogy megyünk egyet sétálni a Forintra” – idézte fel Varga Andrea Klára

Kép
Varga Andrea Klára felidézte a Forint legendáját

„Amikor középiskolás voltam, már csak az emléke élt a Forintnak a nyolcvanas években. Gyermekkoromból még emlékszem rá, hogy a tömegközlekedés mellett nagyon sűrű gépjárműforgalom is volt a főutcán. A Forint, mint a főutca egy szakasza: a Villanyrendőr és a Kossuth mozi közötti szakaszt jelentette, a Széchenyi utcának azon az oldalán (a városból kifelé a jobb oldalon), ahol délutánonként sütött a nap. Itt találkoztak, randiztak a fiatalok és itt voltak olyan helyek, ahol lehetett fagylaltot nyalni, vagy beülni valahová beszélgetni egy pohár üdítő mellett” – fejtette ki. 

Miskolciságunk kifejezője

Elmondta, hogy a tipikusan miskolci kifejezés eredetére több magyarázat is létezik. Az egyik az, hogy a Forint oldalán voltak a drágább üzletek. A másik, hogy a hatvanas-hetvenes években két gombóc fagylalt volt 1 forint, egy Sportszelet 1 forint 20 fillér és egy kilogramm kenyér 3 forint 60 fillér. Tehát a forint érték volt, és gyakran elhangzott a kérdés: nincs egy forintod?  

Kép
Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere, képviselőjelölt is ott volt 

„Úgy gondoljuk, hogy miskolciságunkhoz hozzátartozik az, hogy ezt a legendát megőrizzük. Ezért a Függetlenek SZIVE úgy döntött, hogy felkarolja Tóth József ötletét, akinek az eszébe jutott, hogy legyen 1 forintos aknafedőlap itt” – hangsúlyozta Varga Andrea Klára. 

Közös munkával jött létre

Majd az aknafedő felavatásának részeként megköszönte a segítségét Tóth Viktor építész tervezőnek, aki az öntőmintát készítette és a szervezésben is segített. Éles Tibornak, a Tégely Bt. ügyvezetőjének, hogy elkészítették az öntvényt. Köszönetet mondott Barkó Józsefnek, a Miskolc Hálép 2000 Kft. képviseletében. A cég annak az üzemelő távközlési aknának a gazdája, amelyen lecserélték az aknafedőt és hozzájárult az akcióhoz. Továbbá Daruka Tibornak, a Start-Metal Kft. ügyvezetőjének és munkatársainak is köszönetét fejezte ki a hegesztési munkálatokért. Szunyogh Lászlónak, Miskolc főépítésznek pedig az együtt gondolkodást köszönte meg. 

Kép
Boldogan a forintnál, a Forint emlékénél

Ez is érdekelhet

Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.
Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.