Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Piaci zsírégetők

Szántó István
Utoljára módosítva
2021. október 16. szombat 13:03
Fotó: Magánarchívum

Túl voltunk a szokásos reggeli lapindítón, amikor megcsörrent a telefonom. Kobold Tamás polgármester keresett, hogy találkozzunk a Búza téri piacon, mert hamarosan ott lesz a szlovák köztársasági elnök. Mire odaérünkt, Vantal Gyula, az akkori közterületi főnök kapkodva sepertette a placcot, brigádban takarították a vásárcsarnok standjai közötti utakat. A konténer körül is eltűnt az összes mocsok, és sebtében elhajtották a cigi-cigit skandáló neppereket. Terítettek a piacfelügyelőség irodájában, de feleslegesen. A köztársasági elnök kérése megfellebbezhetetlen volt, ő bizony állva szeretett volna lacipecsenyézni. Talán a kiskését is elővette, miközben sült tarját és kolbászt, hurkát választott magának csípős savanyúsággal. Majd a mustárra is gusztusa támadt. A két piaci nagyfőnök, a régi fotók tanúsága szerint, testőrökként álltak mögé. Kobold Tamás se kérette magát, végül mi alkalmi krónikások se hiába csorgattuk a nyálunkat. A kormányőrök nélküli elnök minden protokollt, etikettet felrúgva teli szájjal mesélte, korábban is megfordult már itt. Inkognitóban. A sofőrje is megerősítette, erre a látogatásra, gyúrnak már egy hete. Fizetéskor Schuszter elnök úr mindenkit megelőzött. Hiába nem akarták elvenni a pénzt, otthagyta a sütöde könyöklőjén. Mondta, nem utoljára járt itt.

Magam is régóta favorizálom a lacipecsenyés sort. Máig is az orromban érzem azt a sült zsírral, olajjal vegyített illatot. Nem szagot, illatot. Gyerekként édesanyám kezét fogva gyakran elmentünk arra, de zsíros kenyéren, s lángoson kívül mást nem kaptam. Mamám eredendően bizalmatlan volt, mondogatta is, ki tudja, miket süthetnek. Egyedül talán Faragó Lilliék bódéjánál ehettem. Később persze már aligha foghatott, a toros káposztás ínyencségeket sorra kóstoltam.

A Miskolci Rádiótól kapott bagónyi honoráriumot itt vertük el a kollégákkal. A fabódés, pecsenyés sornak hangulata volt. Könnyen elcsábultunk, akár még egy sajtos-tejfölös lángos után is lecsúszott egy szeletnyi, zsírtól csillogó, csontos tarja. Ha nem eszem meg, másé lett volna.

Nem könnyű a múltidézés, szerencsémre Siegel János, az egyik búzatéri hentesáruház vezetője nem hagy cserben. Emlékeim szerint is négy sorban álltak a standok, a piac felőli sor végén egy-egy fagylaltos és lángossütő volt. A vásárcsarnok átépítésekor valamennyit felszámolták, nagy volt az ellenállás, senki nem akarta feladni az üzletét. A kiskereskedők érdekszövetsége is beszáll a csatába, de végül csak szanálták az összeset. János Benesovszky Pistát teszi az első helyre, mint szakember mondja, az övé volt a legjobb kínálat. Jómagam Márkuszékat szerettem, náluk déltájban már csak paprikás zsíros kenyér maradt kovászos uborkával. Mivel az egyik magas rangú közlekedési rendőrtiszt felesége is ott árult, tudták az egyenruhások, hol keressék a finom disznóságokat.

Egyébként ebben a békebeli világban egy ilyen pecsenyés vagy lángosos stand felért egy lottó ötössel. Pályázni kellett a helyre, de a dinasztiák nem sok esélyt adtak a betolakodóknak. Mégsem irigyelték őket, hiszen, ha „kaszálni” akartak, már hajnali kettőkor be kellett kapcsolni a gázsütőt. Este hatig nem volt megállás. Három órakor már zsúfoltság volt a hátsó nagybani piacon. Sok hajléktalan, alkalmi munkás a placcon heverő ládák árnyékában húzta meg magát. Ez volt a sorsuk, az életük. Számukra a reggel már éjfél után beköszöntött. Nekik hivatalból járt az ingyen paprikás, hagymás zsíros kenyér.

Siegel Jánossal és Vantal Gyulával közösen idéztük meg a Búza téri, szép emlékű zsírégetőket. Igazi átéléssel, mire végeztünk, be kellett vennem a savlekötő pirulámat. Hátha még erről is álmodom.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!