A DVTK-buszon mellette ülhettem 6 évig. Akkoriban még az volt a módi, hogy emberszámba vették az újságírókat is, a csapattal utazhattunk Bécsbe vagy Pécsre. A játék tartozékainak számítottunk, mint a szögletzászló.
Miskolci Napló:Kik azok a példaképeid, akik hatottak rád és valamilyen módon hozzájárultak önmagad sikeres felépítéséhez?
Kutasi László: A focit édesapám - aki maga is igazolt játékos volt - szerettette meg velem, a vállán vitt ki kisgyerekként a Kiskunfélegyházi Vasas meccseire. Ifjúvá válva a helyi katonai csapatban, a Kun Béla SE-ben játszva a híres Inter legendás labdarúgója, Suarez lett a példaképem, Fürdős Fekete Bélának pedig Corso. Mindketten technikás gólvágók voltak, rájuk akartunk hasonlítani. Korábban varrott focilabdákat készítettem, nekem három ilyen ludáj lasztim volt, ez szegedies elnevezése az ovális, hosszúkás bőrgolyóknak. Emiatt megnőtt a respektem.
MN: Azt mondják, 13 éves korig eldől a sorsunk, nálad mi határozta meg pályád útirányát?
K.L.: Édesapám 13 éves koromban halt meg, rám szakadt az égbolt, bánatomban még inkább a futballba menekültem, már akkor én voltam a legjobb az utcában, Maximalistaként mindig többre törekedtem. A vézna kisfiúk szívósabbak, kevésbé érezzük a fáradtságot.
MN: A focista vagy mérnök dilemmád végül úgy oldódott meg, hogy kiváló focista és sikeres mérnök lettél. Úgy tűnik az egyensúlyt is megtaláltad, amihez nagy lelkierő szükségeltetik...
K.L.: Édesanyámnak köszönhetően mérnök is lehettem. Belém sulykolta, ha rossz jegyet hozok, nem mehetek edzésre. Humán tagozatos gimnázium vettek fel a Kecskeméti Műszaki Főiskolára, ez megnehezítette a helyzetemet. Egyetlen utóvizsgám legkedvesebb tantárgyamból, anyagszerkezettanból lett szilveszterkor. Danyi tanár úr a főiskolán focicsapatot szervezett, azonnal bevettek a csapatba. Innen Szegedre vezetett az utam, leigazolt az SZVSE. A tervező csoportnál gépésztervezőként dolgoztam.
MN: Ki vette észre a focitalentumodot és milyen ígérettel csábított el Diósgyőrbe?
K.L.: Két szép gólt rúgtam a fővárosban 1974. júniusában, kinézett a DVTK pesti képviselője, Nagy Imre bácsi. Javaslatára Preiner Kálmán is feltérképezett, a salakpályánk mögött nyárfánál állt, de kiszúrtam mert a sportújságban láttam a portréfotóját. Borostyán Misi, Tóth Lajos és Horváth Ernő is a kiszemeltek között volt, a próbajátékon Fajkusz és Halász helyett engem választottak. Állítólag többet futottam, és mellettem szólt az is, hogy középpályás létemre az NB II-ben távolról sokszor betaláltam, dicsérték lövő erőmet, ha nem is voltam olyan pontos, mint Oláh Feri. Megtiszteltetést jelentett számomra, hogy olyan klub igazolt le, amelynek csodálatos szurkolótábora miatt az ellenfelek féltek Diósgyőrben. Olvastam, hogy 1968-ban Albertékra 35 ezren voltak kíváncsiak.
MN: A DVTK érkezésedkor saját nevelésű és helyi kötődésű labdarúgókból állt. Miként fogadták az idegen riválist? Könnyedén ment a beilleszkedés?
K.L.: Diósgyőrbe érkezve július 14-én már Szabó Géza volt a vezetőedző. Az öltözőben csend, hallgatás, mindenki méregetett mindenkit. A zöld gyepen dől el minden, mindig nem lehet jól játszani, igyekeztem elfogadtatni magam. A Honvéd elleni 5-1-es vereséget szenvedtünk, a sérült Kolláth Béla helyére Tóth Lajos került, rám a beállósi posztot osztotta trénerünk. Utána balhátvédnek tett, sérülésemkor Martos Feri helyettesített. Mindig szerettem focizni, győzni, az ars poeticám az volt, hogy boldogan menjenek haza a szurkolók. Ennek érdekében Szabó Géza extra szuper nehéz edzéseit is tűrtem és csináltam. Szántó Gabi és Tatár szerint én voltam az ország legjobb balhátvédje, szerintem az újpesti Tóth Józsi keményebb és gyorsabb volt. A győri Magyar Lajos és a zalaegerszegi Péter Zoli is remekelt e poszton
MN: A szurkolók hamar megszerettek, Tanár Úrnak neveztek, majd Mozambónak, a gyerekek pedig Kóla Bácsinak? A remek játékon kívül minek köszönheted a népszerűségedet?
K.L.: Fejben dől el minden, szerettem volna kitűnni. Váci Mihály sorai örökérvényűek:”Nem elég jóra vágyni:/a jót akarni kell!/ És nem elég akarni:/de tenni, tenni kell!” Maradona, Messi, Ronaldo más területeken nem próbálta ki magát, de ezzel a hozzáállással máshol is csúcson lennének. A saját szakmájában mindenki szuperklasszis lehet, ha valaki kihozza belőle a látens tulajdonsága maximumát, de tudatosság nélkül ez nem megy. Csapattársaim közül többen is mondták, hogy nem merek meginni egy üveg sört sem, pedig csak nem akartam, mivel már a régmúltban is kőkemény profi voltam. Azért is kinevettek, mert velük ellentétben én nem kistáskával érkeztem az öltözőbe, hanem sportszatyorral, Benne 2-3 cipő, négyfajta stopni, szerszámok, gyógyszerek. Mindent cipeltem, egyetlen edzést, mérkőzést sem akartam kihagyni. Az már csak hab a tortán, mindenki hozzám járt kulcsért, stopniért. A szurkolókra mindig jutott időm. Dr. Barzó Pál idegsebész Szegeden mesélte el, hogy pulmonológus édesapjával együtt Diósgyőrben nekem drukkoltak, a kedvenc focistájuk voltam, ők tudják miért. Hajas Imre lányai neveztek el Kóla bácsinak, mert alkoholt nem ittam.
MN: Kik segítettek abban, hogy összetartó, igazi csapattá váljatok?
K.L.: Igazi közösség született Szabó Géza, Fekete Feri, Kiss Laci közreműködésével. Szabó Géza a napokban így emlékezett vissza:” Ritkán adatik meg, hogy fizikálisan, mentálisan és játéktudásban így összeálljon egy csapat. Köszönöm a fiúknak, hogy Az év edzője lehettem. Kutasi Laci külön szám, mindig lehetett rá számítani. Bravúr, hogy abba az erős válogatottba be tudta verekedni magát. A DVTK szellemi vezére volt.”Az összes városi vezető támogatott, segített minket. A kupameccsre kicserélték az öltözők bútorait, a világítást rendbe hozták, csinosították a stadiont. Az akkori viszonyok között mindenki akarta az előrelépést. A körülmények mindig változnak, ez a jóakarat azonban nem tükrözte azt, hogy mindenki értett is hozzá…
MN: Áldozat nélkül nincs győzelem, miket kellett ennek érdekében "elszenvednetek"? Mi volt a siker receptje?
K.L.: Sok lemondásban volt része családjainknak, mi összetartásokon, edzőtáborokon vettünk részt. Egymást többször láttuk, mint a gyerekeinket, feleségeinket. A mi dolgunk a focizás volt, ez sok terhet, lemondást, áldozatkészséget jelentett párjainknak. Rájuk hárult a gyereknevelés is.
MN: Ki volt a legjobb focista, akivel együtt játszottál, és ki az, aki a leginkább megizzasztott?
K.L.: Rangsor nélkül: Borostyán Misi, Salamon Józsi és Oláh Feri. Abban a mezőnyben Veréb Gyuri volt a legjobb kapus, csak hát akkor is a főváros centrikusság dominált. Az alacsony súlypontú ellenfelek a legveszélyesebbek, fordulékonyak, mozgékonyak, mint a győri Szabó Ottó, a salgótarjáni Szoó, a békéscsabai Királyvári. A szegedi Szeghalmi Zoli, aki jól cselezett és remekül adta be a labdát. Akkori edzője válaszút elé állította:Maga vagy tanuljon vagy legyen focista! Most a háziorvosom.
MN: Klub és válogatott szinten melyek voltak a legemlékezetesebb meccseid?
K.L.: A válogatottnál a pálma az NDK elleni 3-0, ekkor a közönség megválasztott a legjobb játékosnak. Az olimpiai előselejtezők közül Diósgyőrben 3-0-ra megvertük a románokat. Dunai III. volt a söprögető, Lakat Karcsi bácsi engem tett meg csapatkapitánynak. Az MNK veszprémi döntőjében beállósként a Vasasnak lőtt kapásgólom még nekem is tetszett, Kádár Lajos volt a balhátvéd. Mészáros Bubu is csak álmélkodott bombaerős löketemen. A szünetben a nem éppen Kazinczy-díjas Mészöly Kálmán úgy ordított labdarúgóira, hogy még a mi öltözőnkbe is behallatszott. Magasan mindig a legek közé tartoztak a Fradi elleni derbik, óriási becsvággyal léptünk a pályára. A lelátókon 30 ezer szurkoló szorongott, mondtam is Bálint Lacinak, ez a rangadó olyan éles, mint a vídia. Beteszek egy bicskát a sportszáramba, aki nem játszik tisztességesen, elvágom a torkát. Érdekes, hogy a játékvezető egyedül nekem nézte meg a sportszáramat…
MN: A labdarúgás oldalvizén egész messzire jutottál, mit nem sikerült elérned a fociban?
K.L.: Amikor megnyertük az MNK-t, kristályvázákat kaptunk. Amíg az FTC, az Újpest, az MTK, a Honvéd 16 ezerért játszotta a mérkőzéseket, mi 1600-ért (nem elírás!), a Zete tízezerért, a Stécének és a Tatabányának legalább ott volt a bányásznapi pénz. Egy jó szakosztályvezetéssel simán bajnokok lettünk volna. Pécsre klubvezetőnk 30 ezer munkás üdvözletét hozta. Váradi Ottó meg is kérdezte:és forintot mennyit? Sajnos edzéselméletileg nem hallgattak rám. Most is vannak hamis próféták. Olyan magabiztossággal hirdetik butaságaikat, hogy sokan el is hiszik. Petőfi ezt már 1847-ben észrevette:”Vannak hamis próféták, akik/ Azt hirdetik nagy gonoszan,/ Hogy már megállhatunk, mert itten/Az ígéretnek földe van.” A választ is megfogalmazta, mikor lesz Kánaán: „Ha majd a szellem napvilága/Ragyog minden ház ablakán:/…Addig folyvást küszködni kell.”Jellemző eset, Bacsó Pista bácsi hívott Dubajba pályaedzőnek, végül az MTK-s Egervári Sanyi lett a befutó, akinek még nem volt szakedzői diplomája, nekem igen. A sors fintora, hogy Egervári a kidolgozott tételeimet használta később. Én maradtam itthon, biztos egész másként alakul az életem. Megvalósíthattam volna elképzeléseimet a fociról.
MN: A drukkerek azt szeretnék, ha folyamatos fejlődés lenne a futballban. Létezik ilyen?
K.L.: Mindennek van folyamata, de ez sajnos nincs kidolgozva labdarúgásban. Fiataljaink nem tehetségtelenebbek nyugati társaiknál, de elmaradnak, mert nálunk hiányzik a módszerek kiválasztása, testre szabása és alkalmazása. Kint legalább megtanítják őket küzdeni tudásra, akarásra. Arra, hogy a csatárt előzze meg a védő és fordítva, ez ugyanis párharc. Kiegészítő sportokra is szükség lenne, például úszásra, a víz karban tartja az izmokat. A 4,5 literes tüdő nem elég, legyen legalább 6 literes.
MN: Az angolok elleni wolverhamptoni 4-0-ás diadal már azt jelenti, hogy a magyar fociban itt van a Kánaán?
K.L.: Nem látom a Kánaán eljövetelét. Az a helyes, ha magyar edzők magyarázzák el a nyugati edzésmintákat. Egy általános iskolai tanár mit tud átadni a gyerekeknek? A technikás, iramos foci meglepte az angolokat, hogy a magyarok ilyet is tudnak.
MN: Miért hagytad el a DVTK-t? A Tisza után a mi folyócskánkra is igaz: Aki egyszer a Szinva vizét issza, vágyik annak szíve vissza…
K.L.: Mindig tiszta lapokkal játszottam, egy konfliktushelyzetben egyetlen ember, dr. Szeppelfeld Sándor, az LKM vezérigazgatója kérdezte meg:Mit tehetek azért, hogy Diósgyőrben maradjon? Az válaszoltam:Már semmit, késő, és elsírtam magam. Másrészt a családomnak hiányzott a Tisza. Hiába hívtak 1980-ban Zalaegerszegre, Kaposvárra, Hódmezővásárhelyre, Szegedet választottam. A focicsuka szögre akasztása után olajmérnökként dolgoztam. Kiszomboron elvállaltam az edzősködést a megyei első osztályban, mert garantálták, hogy náluk nem módi az a magyar modell, hogy minden ember, aki nem ért hozzá, beleszól. Tíz év alatt hatszor lettünk bajnokok, de anyagi okok miatt egyszer sem léptünk feljebb.
MN: Végh Antal után szabadon: miért beteg a mai DVTK, lesz-e közeli feltámadás?
K.L.: Innen nem látom a megoldást, a pontos diagnózishoz kevés az a néhány tévés közvetítés. Strukturálisan egyértelműsíteni kell a felelősségvállalást, ezen múlik minden. Mindig tanulni kell mindenből. Kevés a tudatosság, mi Oláh Ferivel három-négy szabadrúgás variációt is kifundáltunk. Az is biztos, hogy a keret erősítésre szorul. Ahhoz idő kell, hogy megismerjék egymás erényeit, gyengéit, az összeérésig eltelik fél év. Térképezzék fel minden ellenfél adatait. Amikor Mathesz Imrét elküldték Hódmezővásárhelyről, ténykedésemet azzal kezdtem, felkértem Gergely Jenő pszichiátert tesztelje le az összes játékost, vizsgálja a bioritmust és a sportolók helyes táplálkozása is fontos. Aki pedig nem teszi ki a szívét-lelkét a pályára, az menjen málnaszedőnek.
