Ugrás a tartalomra

Párizsban szép a nyár…

Szántó István
Utoljára módosítva
2021. november 07. vasárnap 10:49
Párizsban szép a nyár… mintha más lemez nem is lett volna a Sötétkapu melletti Béke mozi stúdiójában. Évekig hallgattam, hogy a Grand Boulevard fényárban áll. Kiporciózott két alumínium forintosommal aligha válogathattam a zsöllyék között.

Megesett, ritkán, hogy ötvenfilléres felárat kértek, mert a szikrázóan csillogó vászon előtti dobogón egy tízperces artistamutatvánnyal is elkápráztattak. Ez volt a korabeli árukapcsolás, s persze eközben is leforgatták a micsoda szép a nyár a Szajna partjánt. Így aztán ezt máig is fejből dúdolom. Televíziónk még nincsen, s ha a film nem jön házhoz, hetente kétszer a moziban a helyem. Vasárnaponként meg matinézom. Számomra a Lajtán túli világot Gina Lollobrigida, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Belmondo és Louis de Fune filmjei jelentették. Megszámolni se tudnám, mennyiszer néztem meg a Cartouche-t, nem is sejtve, hogy ezek a kalandfilmek milyen magas szintű ideológiai rostán szűrve kerültek hozzánk. Egy háromtagú bizottság járta a nyugati filmfesztiválokat, s ők döntötték el, mi kell nekünk, mi az, amihez politikailag elég érettek vagyunk. Megvolt a kvóta, mennyi francia, olasz és amerikai film után kötelező néhány MOSZFILM-es produkciót vetíteni; olyanokat, amelyeknek az elején egy félmeztelen hölgy és a párja kezükben a sarlóval és a kalapáccsal körbepásztázzák a nézőteret, hogy elegen vagyunk-e.

Bíró Tibor, a CINE-MIS Nonprofit Kft. ügyvezetője régi motoros a szakmában, évtizedekig dolgozott a hajdani Moziüzemi Vállalatnál, amiről nem tudhat, az nincs is. Műsorszervezőként kezdte, majd eddigi életét a mozizásra tette fel. Míg jómagam csak a belvárosi premiermozik között ingáztam, ő sorra látogatta az úgynevezett külvárosi, oroszlánszagú, bolhás filmszínházakat is. Bár magam is megfordultam néhányszor a Fáklyában, a Táncsicsban, a Szikrában és a Petőfiben, nem láthattam a kulisszák mögé. Csak azt érzékelhettem, ezeken a helyeken nagyobb volt a szabadosság, nem ment ritkaságszámba a szaftos beszólás egy-egy érzéki szexjelenet láttán. Itt jobban recsegtek a székek, és a nem ritka filmszakadáskor hamar elszabadult a füttykoncert.

Tibornak nagyobb volt a rálátása minderre; mesélte, hogy a 35 milliméteres, csaknem négy kilométer hosszúságú, kétórányi filmeket két géppel kellett vetíteni. Húszpercenként kellett szalagot cserélni, gyorsan, precízen, hiszen a néző nem vehette észre, hogy a vetítőben gépet váltottak. Az is elég gyakran megesett, hogy a Béke- és a Kossuth moziban húsz perces késéssel ugyanazt a premierfilmet adták. Ezért a két mozi között egy futár húsz percenként futkosott oda-vissza a már lepergett tekercsekkel. A filmek általában 25-30 kilós dobozokban voltak tekercsenként elrendezve, amelyeket a vállalat erre szakosodott filmszállítói (mely egy külön foglalkozás volt akkoriban) hozták-vitték súlyos szállítmányként a filmszínházak között.

Tibor világéletében lelkes – a jó értelemben vett – kultúrpropagandista volt, és a moziüzemeltetés minden területén dolgozott eddig. Nevéhez fűződik például Tony Curtis miskolci látogatása is, és a környékbeli munkásszállókon és az iskolák auláiban megszervezett vetítések ötletét is maga találta ki. A mozijegyek eladása a múltban se volt egyszerű, és a televízió térhódításával már a hetvenes évek vége felé is számolni kellett. Ezekben az években kezdődtek az első sajtóvetítések a Hevesy Iván Filmklubban. Mivel a hét közepén voltak a premierfilmek bemutatói, szerda délelőttönként néhány helybéli szerkesztőnek levetítették a legújabbakat. Király volt, magam is eljártam néhányszor ezekre a protokolláris eseményekre, addig se kellett a szerkesztőségben gályázni. Igazából ezekről a bemutatókról három kollégám írt recenziót. Benedek Miklós, Micu bácsi, az Észak-Magyarország vezető szerkesztője mindig alaposan kitett magáért, legalább fél oldalon kritizálta a nyugati alkotásokat. Tudtuk, ha neki nem volt ínyére, érdemes rá jegyet vennünk. Gyarmati Béla és Makkai Márta a Déli Hírlapban már sosem voltak ilyen szőrszálhasogatók.

Mostanában már nem kongatjuk a vészharangot, nem panaszkodunk a békebeli, szentimentálisan szép emlékű „Hallod-e Rozika te, menjünk a moziba be” világunk elsüllyedéséről. A tévé, a VHS, a DVD és a streamingcsatornák megjelenésével a multiplexek se nagyon versenyezhetnek. Tibor szerint az egyetlen lehetőséget a mozitörténelem és a celluloidos filmszalagos filmek meg- vagy átmentésére a művészmozik biztosítják; ahol értő szemmel és füllel vigyázunk a szakma kulturális örökségére.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke