Az eseményt negyedik alkalommal rendezte meg az energiaital gyártó cég, hogy a média képviselői jobban megismerjék az Avalon parkot és egymást. A házigazda és egyben a pályabíró Bessenyey Zoltán, kétszeres rally Európa-bajnok volt. Tassi Attila, a WTCR mezőnyének legfiatalabb tagja pedig együtt versenyzett a vendégekkel.
Délelőtt riporterek, operatőrök, fotósok és szerkesztők vették birtokba a miskolctapolcai élményparkot, hogy összemérjék erejüket a gokart pályán. A rendezvényt negyedik alkalommal rendezték meg.
Tóth Liliána, a Hell Energy PR managere a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott, szeretnék a sajtó munkatársaihoz egy kicsit közelebb hozni a parkot, a gokart pályát, ami nagyon jól felszerelt, illetve két autóversenyzőjüket is, Bessenyey Zoltánt és Tassi Attilát, akikkel interjúzhattak is.
Az első futamban szinte fej-fej mellett haladtak a versenyzők. Igyekezett mindenki a legjobban teljesíteni a pályán, hogy ne essenek ki a versenyből. Az első futamot a Vezess.hu hírszerkesztője nyerte. Fehér Partik azt mondta, először vezetett ilyen elektromos gokartot. – Az elején meg kellett szokni, és a forgalom is kicsit hátráltatott, de az üres pályán azért oda tudtam magam tenni, meg a technikát is – nyilatkozta a Vezess.hu hírszerkesztője.
A sajtó munkatársainak két profi versenyző tartott bemutatót. Bessenyey Zoltán, kétszeres rally Európa-bajnok, a 2019-es WTCR mezőnyének legfiatalabb versenyzőjével, Tassi Attilával mérte össze gokart tudását.
– Szerintem Magyarország legjobb gokart pályája ez, úgyhogy mindig öröm, amikor itt tudok menni pár kört – emelte ki Tassi Attila.
A versenyt végül a Vezess.hu hírszerkesztője nyerte, és ezzel egy évre megkapta a Hell Kart Média Gokart Bajnokság vándorkupáját. A szervezők azt tervezik, jövőre újra meghirdetik a bajnokságot.