Ugrás a tartalomra

Aranyakat, ezüstöket és bronzokat táncoltak össze a diósgyőri lányok

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. július 03. szerda 11:02
Éremesővel sikeres évet zárt a Diósgyőri Jazz Tánc Klub (DJTK). Az évadzáró táncgálát múlt vasárnap tartották az Ady Endre Művelődési Házban.
Fotók: Diósgyőri Jazz Tánc Klub

Az évadról és az elért eredményekről a DJTK vezetőjét kérdeztük. Szenczi Zitától elmondta, hogy a klub 2019-től vesz részt hazai és nemzetközi táncversenyeken. – Büszkén mondhatom, hogy évről évre egyre nagyobb sikereket ér el a csapat. A tavalyihoz hasonlóan ebben a tanévben is remekeltek a lányok. Egy rangos háromfordulós selejtező után a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége (MTMSZ) által szervezett Magyar Bajnokságon tízféle koreográfiával indultunk el, amelyből hat első helyezést értünk el, de a többi tánc is dobogós lett.  

A hazai sikerek után a világbajnokság következett kilenc koreográfiával. A csapatversenyben a felnőttek világbajnoki első, második, harmadik és egy negyedik helyezést értek el, a juniorok versenyzői világbajnoki elsők, illetve másodikak lettek, a szóló gyermek dance show kategóriában Tóth Letícia világbajnoki első, Varga Boglárka pedig második lett – sorolta a sikereket a vezető. Hozzátette, hogy a klub fő profilja a modern, a kortárs tánc és a dance show, így ennek megfelelően mindkét bajnokságon ezekben a kategóriában indultak el.

A klubba zömében Diósgyőr vonzáskörzetének óvodásai és iskolásai járnak évről évre egyre többen és többen. Szenczi Zita szerint ez a hatalmas érdeklődés annak köszönhető, hogy a csapat olyan, mint egy nagy család. Sokan már négy éves koruktól részt vesznek a klub óráin, foglalkozásain, húsz évesen pedig már a felnőtt korosztályban versenyeznek. Közülük Szenczi Zita külön kiemelte Jordán Virágot, Lengyel Annamáriát és Szűcs Vandát. Mint mondta, ők mindhárman egészen kicsi koruktól kezdve tagjai a klubnak, ma már táncpedagógusok és edzők, ők álmodják meg a koreográfiákat és tanítják be a versenycsoportoknak. Hatalmas elismerésként éljük meg mindannyian, hogy mindhárman koreográfusi különdíjjal térhettek haza a Magyar Bajnokságról.

A teltházas évadzáró táncgálán a klub összes csoportja fellépett, még a tanítványok anyukáiból februárban alakult úgynevezett anyacsoport is. – A gálával azt szerettük volna megmutatni a közönségnek, hogy milyen hatalmas fejlődési ívet futnak be a gyerekek a kezdetektől fogva: hogyan válnak a csetlő botló kislányok nagyon sok izzadság és kemény munka árán profi táncosokká és nagyon ügyes versenyzőkké – hangsúlyozta Szenczi Zita.

A világbajnokság eredményei:

Felnőtt korcsoport, modern-kortárs-dance show kategória:

- Valóság vagy csak egy rossz álom: világbajnoki 1. helyezés
- Szabadulj meg tőle: 2. helyezés
- Blind eyes: 3. helyezés
- The madhouse: 4. helyezés

Junior korcsoport, modern-kortárstánc kategória:

- Énkép: világbajnoki 1. helyezés
- 1944-A végzetes utazás: 2. helyezés

Gyermek, moderntánc kategória:

- Járvány: 3. helyezés 

Szóló gyermek dance show kategória: 

​ Tóth Letícia világbajnok / Fotó: Morvai Tamás Róbert ​

- Tóth Letícia - Hálóba szőve: világbajnoki 1. helyezés

Varga Boglárka / Fotó: Morvai Tamás Róbert

- Varga Boglárka - Az árvalány: 2. helyezés

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!