Ugrás a tartalomra

DVTK – utánpótlásra és infrastruktúrafejlesztésre több mint 2 milliárd

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 29. csütörtök 12:43
Több mint 2 milliárd forintos kormányzati támogatással folytathatja sportinfrastruktúrájának és regionális utánpótlásának fejlesztését a DVTK – jelentették be szerdán a klubnál.

A támogatásról szóló határozat értelmében a kormány csaknem 1,2 milliárd forint többletforrást biztosít a DVTK észak-magyarországi infrastruktúrafejlesztési programjára, és több mint 1,1 milliárdot az Észak-magyarországi Regionális Utánpótlás Központ működésére és sportszakmai fejlődésére – írta meg a klubhonlap.

Elismerés

Sántha Gergely, a DVTK elnöke a bejelentésnél a diósgyőri klub jövőképéről, terveiről szólt.

– Az a víziónk, hogy a legnagyobb magyarországi regionális sportklub legyünk, részben már megvalósult: lassan háromezer sportolónk van, és a régió három megyéjén kívül a dél-kelet szlovákiai régióban is képviseltetjük magunkat. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi támogatás ennek a munkának és ennek a fejlesztési stratégiának az elismerése – vélekedett az elnök, méltatva a támogatás elnyerése mögött álló összefogást.

A részletekbe belemenve Sántha Gergely elmondta: a mostani támogatásnak két fő pillére van. Az első: a klub észak-magyarországi labdarúgó utánpótlásának működési támogatása, amibe beletartozik Miskolc, Eger, Salgótarján és a Sajóvölgye. A másik: a klub által elkezdett infrastruktúrafejlesztési program újabb állomása, ami segít abban, hogy a stadion mellett épülő multifunkciós sportcsarnokot még magasabb színvonalon adhassák át. És az egri, valamint a salgótarjáni stadionfejlesztési programot is folytatni tudják.

A várost is gyarapítja

Veres Pál polgármester, a DVTK kisebbségi tulajdonosának képviselője azt hangsúlyozta, hogy a támogatás „kiterjed a város közösségeire is”.

Veres Pál: a legfontosabb, hogy a városnak erős közösségei legyenek. | Fotó: dvtk.eu

– Városvezetőként mindig azt vallottam, hogy a legfontosabb, hogy a városnak erős közösségei legyenek. Közösségformáló erő sok minden lehet, de Miskolcon hagyományai szerint is az egyik legmeghatározóbb a sport, azon belül pedig a DVTK mint sportegyesület. Ez nemcsak sport, nemcsak labdarúgás, ez egy életérzés. A miskolci identitásunkat erősíti a klubhoz való tartozás, a klubnak való szurkolás érzése. Az a több ezer fiatal, aki a Diósgyőr színeiben sportol az utánpótlásban, a sportnak köszönhetően egészségesebb lesz és kötődni fog a sport által a városhoz, majd egészséges fiatalként fogja tovább építeni ezt a várost. Ebben is nagy szerepe van a DVTK-nak – fogalmazott.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy a támogatásnak köszönhetően tovább bővülnek a lehetőségek a sport terén, és a kötődés még erősebb lesz a város és a klub között.

– Országszerte is egyedülálló volt, hogy a klub a középiskolai matematika és fizika tehetséggondozás mögé állt. Maga a DVTK Stadion, az épülős sportcsarnok és az egész sportkomplexum éke a városnak is, közösségi térként is funkcionálnak, így a támogatás a várost is gyarapítja és szépíti – mutatott rá Veres Pál, aki „Hajrá Diósgyőr, Hajrá Miskolc!”-cal zárta szavait.

Szükség van egy jó Diósgyőrre

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a DVTK társadalmi elnöke azt mondta, sok év munkája van ebben a támogatásban.

– Úgy gondolom, ez a segítség azt mutatja, hogy a kormány szerint is szükség van egy jó és erős Diósgyőrre – vélekedett.

Végül reményét fejezte ki amiatt a politikus, hogy a támogatással segíteni tudják a szakosztályok sikerességét, „hiszen a Diósgyőr sportsikerei nagyban meghatározzák az itt élő emberek többségének közérzetét, hangulatát. És segít majd abban is, hogy minél több sikeres és tehetséges fiatalt neveljenek ki az utánpótlásból”.

Több mint kétmilliárd forintos támogatásban részesült a klub

111 év

Kiss János miniszterelnöki biztos az utóbbi évek egyik legnagyobb sportcélú támogatása kapcsán a tőke sportsikerekben játszott szerepéről beszélt.

– Hogy miért kell a tőke? Elég csak megnézni, mekkora harc van a tizenkét csapatos NB I-ben. Bármi történjen azonban, a mi erőnk a 111 éves múltunkban van. Éppen ezért semmi olyan nem történhet meg velünk, amit a száztizenegy évünkkel a tarsolyukban ki ne tudnánk javítani – hangoztatta, hozzátéve: biztos abban, hogy a támogatás a felhalmozott hagyományoknak, a szurkolóknak és a sportolni vágyó gyerekeknek szól.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke