Laci barátom aktív nyugdíjasként paradicsomot szüretel a Diósgyőri vár melletti kertjében. Tombol a hőség, amikor rácsörgök. A legjobbkor, legalább megpihen a hűvösben. Sosem kíméltem, kitűnő beszélgetőpartner, mindent tud a vezetékes és a mobiltelefóniáról. Megélte a korszakváltást, megérte, hogy a nyolc-tíz éve telefonra várók egyik napról a másikra úgy vesznek készüléket, mint korábban szappant a drogériában. A piros, fehér vezetékes készülékek nimbusza lassan, de elpárolgott. Kellemes nosztalgiázni, félszavakból is egyre gondolunk.

Hetente egyszer tart fogadóórát Kiss László, a Matáv miskolci üzemvezetője a Marx téri irodájában. Bármilyen korán kezd legalább hatvan, nyolcvan telefonra ácsingózó várja. A sorukra várók között vannak fontosAK és még fontosabbak is, hiszen már a kérelmező űrlapon is szerepel a kérdés, milyen állami kitüntetései vannak. Természetes, hogy a közszolgálatban, az ügyeleti rendszerben dolgozók és az orvosok előnyt élveznek. Laci meséli, az ügyfelei céges ajánlásokkal és betegségükre hivatkozással ostromolják. Sok a rendszeres panaszos, kell hozzájuk a türelem, az empátia. Egy ilyen izzasztóan hosszú műszakban minden egyes kérelmezőnél bekéreti az aktákat, s az előadóval hármasban konzultálnak. Hiába épülnek az újabbnál újabb crossbar központok a Régiposta utcán, az Avason és a Kiliánban, kevésnek bizonyul a kapacitásuk. Sokáig megmaradnak a külvárosi ellátatlan területek. Három-négy vezetéktartó oszlop felállítása még beleférne a büdzsébe, de a gazdaságossági szempontokat is mérlegelni kell. Laci nem tagadja, fentről is instruálják. Egy magasról érkező ajánlás olyan, mint a sakkban a királynő. Mindent visz, nem egyszerű korjelenség, minden szervezett társadalomban létezik. Főleg a hiánygazdálkodás idején.

A fiatalabbak aligha tudják, az átkosban kétféle vezetékes távbeszélő volt. A fő- és az ikervonalas. Még az üvegszálast megelőzően egy-egy vonalra, szükségszerűségből két számot is kiadhattak. Persze a tulajdonosaik nem tudhatták, ki a párjuk, legfeljebb csak akkor szembesültek ezzel, ha egymást hívták. Hiába. Bár úgy is lelepleződtek, ha az egyikőjük nem jól tette le a kagylót, a párjuknál még napokig nem volt vonal. Ilyenkor a hibabejelentő számot tárcsáztuk, hogy tegyenek sürgősen rendet.

Közös emlék, számtalanszor írtam a zavaró hívásokról. A telefonbetyárság nem új keletű szokás, annak idején kérhettük a Matávot, figyeljék, kik azok, akik éjszakánként unatkozva ránk csörögnek, hogy némán sóhajtozzanak a telefonba vagy éppen obszcén beszólásokkal szórakoztassanak. Egyébként akkoriban a szolgáltatási szerződésben külön passzus figyelmeztetett, hogy az ilyen rosszindulatú szórakozás milyen büntetést von maga után. Ezért ki is kapcsolhatták a telefonját azoknak, akik erre vetemedtek.

Napjaink telefon-lehallgatási botrányának témáját sem tudjuk kikerülni. Laci elmeséli, annak idején a lehallgatásokhoz semmi köze nem volt a Matávnak. Viszont minden központban volt egy–egy olyan titkos, szigorúan elzárt szoba, ahová még az üzem vezetői se léphettek be. Hamar leesett a tantusz mindannyiuk számára, hogy itt legálisan, az állambiztonság emberei végzik a munkájukat. Később a mobilhálózatok fejlesztésénél, a koncessziók kiadásakor pedig éppen a szolgáltatókkal fizetették ki a vonalak megfigyeléséhez szükséges infrastruktúrát. Ma már ezen is túl vagyunk, fejlődik a kémtechnika, ha telik rá, egy drága szoftverrel akár az éterből is kukkolhatunk. Kukkolunk is.