Mint arról korábban beszámoltunk, az edzőként kétszeres magyar bajnok, borsodi származású Kondás Elemér lett az NB II-es DVTK vezetőedzője. A szakember Szikszón született, Szirmabesenyőben nőtt fel és Miskolcon járt középiskolába is. Megyénkben a Diósgyőrön kívül játszott a Borsodi Bányászban, a Honvéd Papp József SE színeiben, és éveken keresztül viselte a Kazincbarcikai Vegyész csapatkapitányi karszalagját.
Kondás Elemér a Debrecennel kétszeres magyar bajnok (2011/2012, 2013/2014) és kétszeres kupagyőztes (2011/2012, 2012/2013). Korábban a másodosztályban irányította a DVSC-DEAC-ot és a Kisvárdát is.
Benczés Miklós sportigazgató azt mondta róla, a DVSC idei feljutásában kimagasló szerepet vállalt, és korábban a klubtörténetben először vitte fel a Kisvárdát az élvonalba.
– Az eredményesség mellett munkássága másik jellemzője, hogy sikeresen építi be a fiatalokat, ugyanakkor jól kezeli a rutinos labdarúgókat is. Hiszek benne, hogy vezetésével azonnal visszajut a Diósgyőr az élvonalba – emelte ki a sportvezető.
– Nagyon örülök a megkeresésnek. Egyszer már volt tapogatózás a klub részéről, akkor nem jött össze a fúzió. Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a csapat kiesett az NB I-ből, mert tudom, milyen fontos a DVTK az itt élő embereknek és a klub szurkolóinak. Ezt annak idején játékosként és ellenfélként is volt szerencsém megtapasztalni. Ez egy óriási feladat és hatalmas kihívás, aminek meg akarok felelni. Szeretném, ha a csapat visszajutna oda, ahol a helye van – kezdte Kondás Elemér, aki csütörtökön, sajtótájékoztatón mutatkozott be a média képviselőinek.
Hozzátette, ezért kell kollégáival és a játékosokkal nagyon sokat dolgozni, hogy ez sikerüljön. – Tudom, hogy mit éreznek a szurkolók, én is át tudom érezni, hiszen mi is kiestünk a Debrecennel – folytatta a szakember. – Nehéz volt, de fel kell állni, mert az is fontos, hogy egy kudarc után valaki milyen gyorsan és hogyan tud újrakezdeni. Ehhez nagyon-nagy szükségünk lesz a drukkerek támogatására, mert én azt vallom, hogy egy csapat akkor tud eredményes lenni, ha a klubban dolgozó minden ember és a szurkolók is a csapat mellé állnak. Győztes mentalitású játékosokat akarok látni. 38 forduló lesz, így fontos a kiegyensúlyozottság is.
– Hullámvasút volt az elmúlt időszak, de két hét alatt nem lehet rendet tenni. A bennmaradás nem sikerült, de célunk minél hamarabb visszajutni az NB I-be. A hosszú távú feladat pedig egy erős, stabilan élvonalbeli együttes kialakítása – mondta Magyar Mátyás, a DVTK-t működtető BORSODI SPORT Holding Kft. ügyvezetője.
Elhangzott az is, hogy sem Molnár Gábor, sem a többi magyar játékos nem eladó, de idegenlégiósokat értékesítene a klub.
Csütörtökön az is kiderült: megvan a klub első igazolása a csatár Hornyák Marcell személyében, aki Miskolcon nevelkedett, és a Ligakupában kétszer pályára is lépett.
A felkészülés június 7-én kezdődik.