Miskolcon az ünnepi megemlékezés Oláh Miklós emléktáblájánál kezdődött. Az 1957 áprilisában koholt vádak alapján kivégzett 21 éves fiatalember áldozatának emlékét egykori lakóháza falán, a Tárkányi utca 5. szám alatt 2013 óta őrzi emléktábla. "Az ártatlanul kivégzett miskolci fiú a forradalom egyik legfiatalabb mártírja volt. 1957 első napjaiban vitték el szülei házából, majd alig pár hónap múlva kivégezték a Fazekas utcai börtönben" – olvasható az emléktáblán.
 

Oláh Miklós nemzetőrnek állt, október 27-én társaival együtt megakadályozta, hogy a tömeg megverjen egy ávósnak tartott férfit. December 10-én részt vett a Tizeshonvéd utcai laktanya előtt tartott békés tüntetésen. Tárgyalni akartak Oprendek Sándor parancsnokkal, de fegyverrel kiszorították őket az udvarról, amikor eldördült egy lövés, ami halálosan megsebesítette az őrnagyot. Oláh Miklósnál és egy társánál pisztoly volt, de ők – elmondásuk szerint – csak a levegőbe lőttek. A vizsgálat nem terjedt ki arra, hogy volt-e másnál is pisztoly, így Oláh Miklóst letartóztatták, elítélték, majd 1957. április 12-én kivégezték. Mindenki, aki ismerte, tudta, hogy ártatlan, hősnek tartották. A rendszerváltás után rehabilitálták, az ítéletet semmissé tették.

1

A megemlékezés a Hősök temetőjében folytatódott, ahol az emlékezés koszorúját helyezték el az ’56-os Emlékműnél, a mártírok – Soltész József, Jakab András, Hullár Gábor, Bartha Béla, Kolozsi István és Varga Péter – sírjánál, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei áldozatok emléktáblájánál, valamint Klibán András, a POFOSZ volt megyei elnökének emléktáblájánál.
 

A Miskolci Statáriális Bíróság 1956 decembere és 1958 márciusa között 10 alkalommal szabott ki halálos ítéletet. A halálra ítélt, majd kivégzett forradalmárokat legtöbbször titokban, jeltelen sírokba temették el, sokszor a közvetlen hozzátartozók tudta nélkül. 2002 októberében készült el az 56-os parcella a lyukas zászlós emlékművel, és 2004 októberétől áll a 46, a megyében kivégzett, vagy a harcokban elesett mártírok nevét őrző emléktábla.

Ezt követően ökumenikus istentiszteletre várták a megemlékezőket a Deszka templomba, ahol emlékező beszédet mondott Veres Pál polgármester, közreműködött a Vihar Virág Együttes.
 

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő fegyveres felkelés, forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra, valamint a szovjet megszállás ellen. A népfelkelés a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. 1956. november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította Magyarország semlegességét és felmondta a Varsói Szerződést, a szovjet katonai invázió megpecsételte a magyarok sorsát. A szovjet beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.
November 4-én hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot. 5 óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc volt miniszterek, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.
Az áldozatok száma november 4-én a fővárosban 135 fő volt. A KSH 1957. januári jelentése szerint az októberi 23. és január 16. közötti események embervesztesége országos viszonylatban 2652 halott (Budapesten 2045) volt és 19 226 személy (Budapesten 16 700) sebesült meg. A forradalom leverését követő megtorlásban az 56-os intézet szerint 229 főt végeztek ki. 1958-ban bírósági ítélet nyomán életükkel fizettek az 1956-os események vezető személyiségei: Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Szilágyi József.