A 10. Színházi Olimpia április 15-én kezdődött Budapesten, programjai július 1-éig tartanak. Az idei év világviszonylatban is legnagyobb színházi eseményén 58 ország, 400 társulat és 750 előadás vesz részt. A grandiózus rendezvénysorozat egyik kiemelt helyszíne a Miskolci Csodamalom Bábszínház, amely a megnyitón az Ars Sol Luna – Bosch projekt menetszínházi akciójával vett részt.
Bábművészeti Világtalálkozó
Az olimpia programjai keretében tartják meg a Bábművészeti Világtalálkozót az ország 13 bábszínházának közreműködésével workshopokkal, kiállításokkal, alkotói programokkal, valamint több mint 300 előadással. Ebből Miskolcon 13 produkciót láthat majd a közönség. „A nemzetközi fesztivál középpontjában a szakmai együttműködés áll. A bábművészet oldaláról a fejlődés, a találkozás, a kapcsolatépítés és a tudásátadás a cél, míg a nagyközönségnek a műfaj sokszínűségét, a minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő, minőségi előadóművészeti kategóriát kívánjuk bemutatni” – közölte Temesvári Éva. A Miskolci Csodamalom Bábszínház ügyvezető igazgatója, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón felhívva a figyelmet a „Keresd a csodát a bábszínházban” jelmondatra kiemelve, hogy a teátrumban összesen 16 produkciót láthat majd a közönség, melyek közül több produkció elsősorban a felnőtteket szólítja meg.
Dr. Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője, a város kiemelt kulturális évére hivatkozva azt emelte ki, hogy a vármegyében az idén 30-ik évét betöltő Miskolci Csodamalom Bábszínház az egyetlen hivatalos bábszínház Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. „Ez az olimpia azért jelentős, mert nem Budapest-központú. Lehetőséget nyújt a vidéki, és a határon átnyúló színházaknak is, ami fontos előrelépés az eddigi fővároscentrikus olimpiákhoz képest, ugyanakkor határon átnyúló lehetőségeket is biztosít a fellépőknek.”
A bábszínház kiemelt produkcióiról Fekete Dávid, a teátrum művészeti vezetője számolt be. Mint mondta: a legközelebbi esemény május 11-12-én, Miskolc Város Napján lesz. Ekkor az Avasi Borangoláshoz kapcsolódóan Écsi Gyöngyi – a „Szőlőszem Kálmán” című előadása lesz látható. Majd május 17-én a világhírű Duda Pavia holland báb-táncművész társulata lesz a Csodamalom vendége az „Elfelejtett lények és elveszett ügyek” című előadásával. Június minden vasárnapján pedig külföldi vásári bábjátékosok produkcióit tekintheti majd meg a nagyérdemű.
Az előadásokra már online is lehet jegyeket váltani.