Mi van akkor, ha Dugovics Titusz nem akar ugrani?

Valamit valamiért. Mi valakik vagyunk, nem értjük (Érted: valamit csak valami érthet…de mi valakik vagyunk). Viccnek rossz, felütésnek gyenge, mégis, talán ez a harmatos geg írja le leginkább azt a fásultságot, amit érez az ember a pedofil törvény elfogadása kapcsán. Fontos kihangsúlyozni, hogy ember, mert manapság ez már nem egyértelmű halmaz, pedig embernek lenni pusztán morfológiai kérdés, nem beállítottságtól, hajlamtól, vagy politikai nézettől függően megszerezhető jog. Ezt nem tudják elvenni tőlünk, szokták mondani. De, el tudják.

„Elfogadta az Országgyűlés a törvényjavaslatot, keményen lecsapnak a pedofilokra” – jelent meg a kormány tolmácsmédiájának számító Origón. Láthatjuk, hogyan írja le saját magát a döntéshozó szerv: erélyes, határozott, igazságos. A hagyományos családmodell bástyája. Egy a probléma: erről a bástyáról nemcsak a török (idegen, hódító, ellenség) zuhan a mélybe, hanem Dugovics Titusz (más identitású emberek, akikről nem akarunk tudomást venni) is. Szögezzük le: ebben az esetben Titusz nem akar ugrani. Kapaszkodna, de lökik. Fentről.
A történelemtudomány mai állása szerint Dugovics Titusz nem létező, kitalált, megalkotott hős, akinek a neve egy peres vita kapcsán merült fel először az 1800-as évek elején. A mai, törvény által egységesített magyar közvélekedés a más identitással rendelkezőkről (LMBTQI) pont ellentétesen gondolkodik: léteznek, de nem veszünk róluk tudomást. Megfogalmazunk inkább egy ködös „sosevolt” alakot, és kitesszük jól látható helyre, hogy takarja azt, amit takarni kell. Hát Árpád apánk se volt meleg, nem? Ugye!

„Mi sohasem akarnánk elhallgattatni olyanokat, akik nem értenek egyet velünk” – fogalmazott az Európai Parlament egyes képviselőinek vádjaira Orbán Viktor 2018-ban. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérdezem: mi a helyzet azokkal, akik nem éreznek velünk egyet?

A Magyar Helsinki Bizottság jogásza szerint szándékosan elnagyolt az „LMBTQI-propagandát” tiltó törvény szövege, azért, hogy tetszés szerint lehessen alkalmazni.

Az ember néha úgy érzi, annyira fejlődünk, hogy lassan feltaláljuk a kereket. Eljutottunk oda, hogy még a Trónok harca eposzfolyam szereplői sem harcolnak olyan kitartással a mások ellen, mint Magyarország döntéshozó többsége. Arról, hogy mit tartalmaz az említett törvény, számos helyen lehet olvasni, nem részletezném. Mindenesetre sokan vélik úgy, hogy a helyes megítélés aranypapírjába csomagolva adják el nekünk a romlott bonbont.

Egy kiló erkölcs, húsz deka jogtiprás. Maradhat? 

„E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg” – fogalmaz a 157 igen, 1 nem szavazat mellett elfogadott törvény, ami egyenértékűvé teszi az eltérő nemi identitás bármilyen megnyilvánulását a pedofíliával.

A pedofília rossz: ez társadalmilag elfogadott ténykérdés. Persze, erről is lehet vitákat folytatni, tudományos jellegű álláspontokat megfogalmazni, de a jelentős többség számára ez adekvát megállapítás. Fel kell ellene lépni, méghozzá nem 540 ezer forintos büntetéssel. Ha azonban egy olyan törvénybe, ami a pedofíliát szigorúan bünteti, belecsúsztatnak egy ártatlannak tűnő, ám teljesen más lapra tartozó kitételt, megváltozik a dolgok állása. A döntés egésze így nem vitatható: hogyan bíráljunk egy törvényt, ami a pedofília ellen születik? Szabad? Vajon ha a törvény egy passzusát bírálom csak, nem sütik rám a tőszavakkal kommunikáló hazai közéletben, hogy – mondjuk – „pedofilsimogató” vagyok? A pedofília büntetendő, még konkrét tettlegesség nélkül is – például ha „csak” néhány gigabájtnyi, kisgyerekek szexuális zaklatásáról szóló képet tárolunk a gépünkön.

Félve merem megkérdezni: melegnek lenni is bűn? Erre mindenkinek megvan a konzerv válasza, viszont a törvény szerint (egyelőre): nem.
Ebből induljunk ki. Nem bűn melegnek lenni. Felmerül a kérdés: akkor miért büntetik? Tekintsünk el attól, hogy (ha akarják) az éjszakai műsorsávra üldöz(het)nek számos olyan filmet, színdarabot, művészeti terméket, ami bármilyen formában megjeleníti a témátl. Foglalkozzunk a dolog emberi oldalával! Ha leköpnek egy kéz a kézben sétáló párt az utcán, mert a nyála elhullajtásával kommunikáló embernek nem tetszik a pár nemi összetétele, akkor az mostantól legális? Vagy inkább: erkölcsileg helyes? Ezzel védjük meg a gyermekeket és a családokat? Lehetsz más, csak bújj el a devianciáddal, mert különben példát statuálunk veled – ez az üzenet, amivel biztosítjuk a gondtalan gyermekkort a következő generációk számára?

Ha, teszem azt, két azonos nemű kutya szagolgatja egymás genitáliáját, tartunk nekik felvilágosító oktatást arról, miért káros az általuk mutatott példa, vagy egyből megkapják a méreginjekciót? Ha egy gyerek „lebuzizza” egy osztálytársát, kaphat-e szaktanári intőt? Ha a törvény által képviselt szemlélet szerint járunk el, két alapvető lehetőség merül fel: A.) ha „heteroszexuális” diákot „buziznak le” akkor igen, jár az intő, hiszen csúnya sértéssel szidalmazzák őt. B.) ha a tanár is melegnek titulálja a zaklatás áldozatát, akkor nincs szükség büntetésre, hiszen ez egyfajta megfogalmazása a törvény által elítélt viselkedésformának.

Azt, aki lopott, és elítélték törvény által, tolvajnak nevezzük, aki csal, csalónak. Melegnek (vagy az LMBTQI által meghatározott bármilyen identitásúnak) lenni tegnaptól elítélendő törvényileg is. Hozzá kell szoknunk.

Hozzá kell szoknunk?