Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Ernő nem most jött le a falvédőről

Szántó István
Utoljára módosítva
2021. május 29. szombat 11:29

Édesanyám konyhája sajátosan ötvözi a múlt század vidéki és városi miliőjét. A sarokban megbúvó, mosogató nélküli fali csap ugyanolyan luxus, mint a vele szemközti, városi gáztűzhely. Mellette a felcicomázott, négylapos Salgó sparhelt, amely telente nélkülözhetetlen.

Ha nem gyújtjuk be, rögtön szétfagy a vízvezeték, és másnap kezdhetik a bontást. Mamám büszkesége a csináltatott konyhai sublót, tele titkos rekesszel. S a faluhelyen elmaradhatatlan vizeslóca, amely még nagymama hernádvécsei házából vödröstől, bögréstől költözött a Miskolc belvárosi lakásunkba. A kihúzható ebédlőasztal talán még a valamikori háziúr, Kozslik ügyvéd úr öröksége, a hozzátartozó négy zöld, fiókos hokedli viszont már édesapám szerzeménye. Az asztal feletti falon az elmaradhatatlan hímzett falvédő: – Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki. Mire olvasni tudok, ezen akár többször is fennhangon bizonyítom friss tudományomat. Nem hagyom magam kicselezni, hamar észreveszem, ha édesanyám újabbat tesz fel. Még halála után egy tucat kikeményített, ismeretlennek tűnő, sosem látott faliképet találok a stafírungjában.

Papczun Ernő, Miskolc Pro Urbe díjasa az enyémnél többet örököl. Ősrégi az ismeretségünk, barátságunk, ám csak most tudom, ő sincs híján a szentimentalizmusnak. Amikor egy kisebb szekrénnyi szebbnél szebb, búzavirágkékre hímezett falvédőre lel édesanyja gesztelyi házában, egy pillanatig se töpreng, mi legyen az újdonsült kincsekkel. Elsőre választja ki a kedvencét: Az Úr énnekem őrző pásztorom. Ha ezt meglátja, párás lesz a szeme, hiszen amikor ez még a konyhájuk falán feszült, mindannyian körbeülték az asztalt. Hétvégeken a Házi áldás járta – hol Isten, ott szükség nincsen. Ez volt az ünnepi kendő.

Nálunk menő volt a „Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki”, „Ki a pénzt beosztja, főzni nincs gondja”. Gyerekesen hencegünk, ki emlékszik többre: „Ne járjon a férj a konyhába, ne szóljon bele az asszony dolgába”, „Az én asszonyom örül, ha nem járok a kocsma körül”. Ernő legyőzhetetlen ebben a vetélkedésben. Simán elviszi a pálmát, hiszen ma már ezernél is több a kimondottan eredeti, régi falvédője. Akár azt is mondhatom, ő bizony nem most jött le a falvédőről.

Mióta nyugállományú, rendszerezi a kollekciót. Megesik, hogy ugyanazzal a szöveggel, de más képpel több is akad a gyűjteményben. Ernő már csaknem tudományos igényességgel tárja fel ennek a sajátos folklórnak a kulisszatitkait. Állítólag német nyelvterületen a svábok honosították meg ezt a konyhai díszítőelemet. Mifelénk a vásárokon hímzetlenül, megrajzolva árulták. Különösen érdekes, hogy országhatároktól függetlenül valamennyi szabványméretű. A száz szál piros rózsa, a halovány sárga rózsa, a kerekes kút, a pántlikás mennyecske és a bőségesen terített asztal valamennyiről visszaköszön. Végül nem is csoda, hogy a mulatós slágerek szerzői innen is lopkodtak szöveget.

Ernő készíti a katasztert, egyenként fotózza a kincseit. Még nem döntötte el, hogy bekeretezteti-e az arra érdemeseket. Álma, hogy méltó helyet találjon a gyűjteményének, akár a Miskolchoz közeli szülőfalujában, Gesztelyen. Nyugodtabb lenne, ha egy állandó kiállításon mindenkivel megoszthatná ereklyéit. A több mint ezer falvédő máig is élénken gyarapodik, hiszen mihelyst valaki megtudja Ernő hobbiját, neki ajándékozza a magáét.

Lehet, hogy mamám féltett kincsei is Gesztelybe költöznek. Majd ott gyönyörködhetnek a „Jaj de bajos a szerelmet megtalálni, tövis közül az ibolyát kiszedni” feliratúban, amelyet a háborúban elpusztított Irén nénikém még lánykorában hímzett. Talán ez volt az egyetlen, amely nálunk sosem volt kifüggesztve. Annyira becsben volt, hogy a sifonérban raboskodott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke