Ugrás a tartalomra

Újkori honfoglalás

Szántó István
Utoljára módosítva
2021. május 01. szombat 16:06
Képünk csak illusztráció

Az alig félórás kemény földmunka után megéhezünk. A kevéske avas szalonna szinte a semmiből bukkan elő a rozoga konyhaszekrényből. A langyos, tavaszi szél meghozza az étvágyunkat, a farkaséhséget, amire jobban esne egy apró, zsíros pörc, mint a magunkkal hozott parizeres zsömlye. S láss csodát, ehhez még kétmaroknyi apró hagymát is lelünk a fiókban. Látjuk, nem idei termés, az íze is fura, de a füstös, kormos zsír mellé lenyomjuk. Este tudjuk meg, micsoda kárt okoztunk, felfaltuk a drága pénzért szerzett, szinte pótolhatatlanul különleges tulipánhagymát. A városi ember nem csak mohó, de tudatlan is, nem ismeri a földművelés rejtelmeit, az ültetés, a palántázás alapelemeit. Ám a sor- és panelházakból egyaránt hőn vágyik egy nadrágszíjnyi parcellára. Egy hétvégi telekre, ahol megtapasztalja, milyen az, amikor a maga ültette fa gyümölcsét szüreteli.

Miskolc szerencsés, a városszéli házak körül bármerre is nézzünk, rengeteg az elhagyott ugar. A vidékről betelepülők úgy, mint a gangos születésűek ezerszámra igénylik a szövetkezetek és a tanács által kimért külterületi kistelkeket. A máig is a Kilián-lakótelepen élő dr. Muzsnay Lajos jogász, hivatalnok és felesége, Emőke zenetanárnő elsők között pályázik egy perecesi földre. A diósgyőri gépgyár és a kohászat dolgozóival egyetemben izgulják végig a kimért parcellák sorsolását. Mázlijuk van, a honfoglaláskor a hatvan leendő telepes közül magasan a leglaposabb telket kapják.

Az első hétvége a kerítkezésé. A következő már fárasztóbb, egy kétszer-háromméteres területet próbálnak felásni, megrostálni az apró kövektől, hogy bevessék. Egy hivatali ember és egy szép hangú tanárnő egymást biztatva kapál. Estére fájóan hólyagos tenyérrel, a teli szatyrokat a kezeikben váltogatva ballagnak le a buszmegállóhoz.
Szóval így kezdődött az élet Perecesen, a valamikori bánya feletti Fekete Gyémánt Kiskert-szövetkezetben. A tiszadobi és kecskeméti gyökerekkel bíró, igazán vidéki Muzsnay család már a kezdetekkor felfedezte a hobbikertészet örömeit. Az emeletes tömblakásokból kiszabadulva itt egy úgynevezett közösségi létre is leltek. Emőke a maga nyolcvanvalahány évével még ma is képes felsorolni a kertbarátkör minden tagját és szomszédjait, akikkel kalákában építették meg a kis kőházukat.

Emőke gyakorlatias szociológus. Mondja, a hatvanas években még buszoznak és kerékpároznak. Majd egyre több telek előtt Trabant, Moszkvics és Zsiguli parkol minden hétvégén. Sőt egy idő után rájönnek, hosszú a tél, hiányoznak egymásnak. Muzsnayné megalakítja a kertbarátok kórusát. Először saját szórakoztatásukra, szalonnasütéskor, a gulyáspartikon hakniznak, maguk örömére nótáznak. Ma már ezen is túl vannak, Miskolc város ünnepein a Borangolások állandó szereplői. Nem is akármilyen sikerrel.

Persze ebben a városban nem minden kertbarát-szövetkezet dicsekedhet ilyen lelkesedéssel. Az idő haladtával itt is egyre több az elhagyott és a hajléktalanok által elfoglalt hétvégi ház. Azt is tudjuk, a fiatalok már nem sok fantáziát látnak a házi veteményesben. Emőke menti a menthetőt, mostanában, amíg nem kellett bezárkózniuk, a Könyves Kálmán Általános Iskola alsó tagozatos diákjait tanítgatta, hogyan kell kényelmes, magasított ágyásokat építeni. Olyat, amihez nem kell legörnyedni, de szemmel tarthatjuk a zsíros földből kisarjadó zöld leveleket. Olyat, amely mindennap emlékeztet a természet legnagyobb csodájára, a semmiből mi minden nőhet ki. Ha sikerül a népnevelő mutatvány, jöhet az újabb honfoglalás a perecesi dombtető lankáin, s többé senki nem téveszti össze a virág hagymáját az igazival.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!