Ugrás a tartalomra

Különleges mez egy különleges nap tiszteletére

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2020. február 08. szombat 11:26
A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre alapításának 110. évfordulójára – és a legelső csapat szerelésére emlékezve – ünnepi mezben lépnek pályára szombaton a DVTK labdarúgói.
Az ünnepi mezek első fotózására a Vasgyárban került sor. A DVTK labdarúgói közül Dejan Karan, Márkvárt Dávid és Polgár Kristóf próbálhatta fel az új szerelést első alkalommal. Fotók: Szabó Krisztián| dvtk.eu

– A DVTK 110. születésnapja alkalmából a csapat megjelenésével is szerettünk volna tisztelegni a nagy elődök előtt, ezért – a tíz évvel ez előtti centenáriumi szereléshez hasonlóan – az ünnepi mez tervezésekor a csapat legelső mezét vettük alapul – nyilatkozta a dvtk.eu-nak dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs- és marketing igazgatója. – Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen mezszállítónk, a 2Rule az első perctől az ügy mellé állt. Kuriózum, hogy a mezre felkerült a DVTK által használt első címer is. Hiszek benne, hogy szurkolóink tetszését is elnyeri majd!

A klubvezetés úgy döntött, hogy – a csapat által kapott mezeken túl – limitált darabszámban, mindössze 110 darab sorszámozott mez készüljön, ezek szombattól a DVTK Shopban is megvásárolhatók.

Meccsnapi programok

A klub visszahozza régi kabalafiguráját a Diósgyőri Lovagot. A szurkolókat a stadion mellett egy rézfúvós banda, a Destination Brass Band várja. A kezdőrúgást a DVTK Aranycsapatának tagjai végzik el. A kivetítőkön a mérkőzés előtt a DVTK múltjának legemlékezetesebb pillanatait láthatják a nézők. A kezdőrúgás előtt – egy régi hagyományt felidézve – egy 13 éves kisfiú, Labant Áron vezetésével együtt éneklik majd a szurkolók a drukkerek egyik legismertebb dalát.

További hírek

Olvasnivaló