Az Európai Unió által létrehozott, a koronavírus negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó úgynevezett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, vagyis a helyreállítási alapból körülbelül 6000 milliárd forint járna Magyarországnak. Ebből az összegből nagyjából 2300 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás, és hozzávetőlegesen 3700 milliárd forint pedig kedvezményes hitel. A pénzt jogállamisági problémák – elsősorban a korrupció – miatt tartja vissza az unió, így Magyarország az egyetlen tagország, amelynek terveit nem fogadta el Brüsszel - olvasható a 24.hu cikkében. Mint írják, a helyreállítási alap pénzeiről az Orbánt kormány már egy éve alkudozik, a Magyarországnak e forrásból járó - de még ki nem fizetett - vissza nem térítendő támogatás mintegy negyedét már előre ki is osztották - papíron.
A palyazat.gov.hu szerint a forrásból már 192 pályázat nyert vissza nem térítendő támogatást, amit egyelőre a magyar költségvetés finanszíroz elő. A kormányzati pályázati oldal adatai szerint
a Magyarországnak elvileg járó 2300 milliárd forintból 527 milliárdnak már megvan a nyertese, függetlenül attól, hogy egy fillér sem érkezett az unióból. Utóbbi összegből a 24.hu értesülése szerint már előleg formájában 159 milliárd forintot ki is fizetett a magyar költségvetés.
A legjelentősebb pályázat a Klebelsberg Központé, amely 158 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el, míg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány 10 milliárdot. A pénzosztásból Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos vállalkozó érdekeltsége sem maradt ki: az Opus Titász Áramhálózati Zrt. 13 milliárdot nyert el.
A teljes cikk ITT olvasható el.