Ugrás a tartalomra

Miskolcon is megalakította erdővédő körét az LMP

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. augusztus 15. hétfő 18:52
A körök feladata az, hogy megmutassanak a nyilvánosságnak minden olyan fakivágást, melynek nincsen magyarázható oka. 



Erdővédő köröket hoz létre az LMP annak érdekében, hogy a civilekkel együttműködve meg tudják akadályozni az indokolatlan fakivágásokat – jelentette be hétfői, miskolci sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke.
A politikus úgy fogalmazott, a köök létrehozása azért fontos, mert ott kell lenni minden olyan helyen, ahol "indokolatlanul felbőgnek a láncfűrészek", és "botrányt kell csinálni" minden olyan fakivágásból, aminek nincsen racionális, magyarázható oka.

- Minden civil és minden jogi eszközt megragadunk annak érdekében, hogy megvédjük az erdőinket. Ezért fordultunk segítségét Novák Katalin köztársasági elnökhöz és elődjéhez, Áder Jánoshoz, az illetékes ombudsmanhoz. Ezért indítottuk a petíciónkat, amit közel hatvanezren írtak már alá, és ezért tartottuk Budapesten az Agrárminisztérium előtt a sikeres tüntetésünket, ahol közel tízezer civil állampolgárral követeltük ennek a rendeletnek a visszavonását – hangsúlyozta Kanász-Nagy Máté, aki az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. 

A megyei erdővédő kör már aktív, a hétvégén kétszáz taggal alakult meg – ezt már Vincze Károly Mátyás, az LMP megyei elnökségének tagja mondta el a sajtóeseményen. A politikus hozzátette, a kör tagjai már találtak olyan tarvágott területet, melynek leirtása a korábbi, a rendelet elfogadását megelőző tervekben nem szerepelt, az ehhez hasonló területek listáját később nyilvánosságra is fogják hozni. 

Kanász-Nagy Máté és Vincze Károly Mátyás. Fotó: Juhász Ákos


- Kérünk minden erdőszerető embert, mindenkit, akinek fontos gyermekeink jövője, csatlakozzon hozzánk! Láthattuk azt, hogy a júliusi erdőtűzben is mennyi fa pusztult el. Erdeinket óvni kell, meg kell őrizni a következő generációnak, éppen ezért fontos, hogy jelezzék számunkra, ha szennyezést, szemetelést, vagy illegális fakitermelést tapasztalnak a bükkben – tette hozzá a politikus. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a „Mentsük meg a Bükköt!” civil szervezet pénteki tüntetésén hasonló akciót hirdetett meg, ők védőrséget hoznak létre a tarvágások megakadályozása érdekében. Lapunk érdeklődésére Kanász-Nagy Máté kiemelte, a párt erdővédő körei folyamatos kapcsolatban lesznek azokkal a civilszervezetekkel, akik szintén aktivistáikkal figyelik az erdők épségét, hiszen csak összefogással lehet igazi eredményt elérni, vagyis azt, hogy a fakitermelések fokozását engedélyező rendeletet visszavonják. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!