Az ellenzéki párt alelnöke felidézte, a 2010-es kormányváltás időszakában hozzávetőleg 266 forintot kellett fizetni egy euróért, idén pedig már tartósan 400 forint felett jár az euróárfolyam.
Hozzáfűzte:
"A Fidesz az elmúlt 12 évben lényegében tudatosan gyengítette a forintot az innen exportáló multicégek érdekében."
Z. Kárpát Dániel kiemelte, hogy a forintgyengülés jelentkezik az árakban is, elinflálva a magyar emberek fizetését, megtakarításait.
- Az infláció és a forintgyengülés együttesen euróban számolva katasztrofálisan gyengíti a magyar bérek értékét, vásárlóerejét - húzta alá.
Z. Kárpát felvázolta, egyrészt az alaptörvénybe foglalnák kormányzati feladatként a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelmét, azaz rögzítenék, hogy a mindenkori kormánynak kötelezően törekednie kelljen erre. Másrészt a jegybanktörvényben pedig előírnák, hogy a Magyar Nemzeti Banknak árfolyamcélt kelljen megjelölnie.
A Jobbik politikusa jelezte, hogy még ezen a héten benyújtják a két módosító javaslatukat az Országgyűlésnek - olvasható az alfahir.hu-n.